Korábban sok munkával járt megírni egy levelet, megcímezni és felbélyegezni egy borítékot, és elvinni a postaládáig. Napokba, hetekbe, esetleg hónapokba telt, mire választ kaptunk. Ma összeüthetek egy e-mailt, elküldhetem a világ másik felére, és (ha a címzett épp online van) egy percen belül választ kaphatok rá. Megspóroltam egy csomó időt és vesződséget, de nyugodtabb lett vajon az életem? Sajnos nem. A kézzel írt levelek korában az emberek általában csak akkor írtak, ha fontos mondanivalójuk akadt. Nem vetették papírra az első dolgot, ami az eszükbe jutott, hanem apróra átgondolták, mit akarnak mondani, és hogyan fogalmazzák meg. Hasonlóképen átgondolt válaszra is számítottak. A legtöbben nem írtak, és nem is kaptak havi néhány levélnél többet, és csak nagy ritkán éreztek kényszert arra, hogy nyomban válaszoljanak egyre. Ma napi több tucat e-mailt kapok olyanoktól, akik azonnali választ várnak. Azt gondoltuk, időt takarítunk meg; ehelyett tízszeres fordulatszámra pörgettük fel az élet mókuskerekét, és sokkal szorongóbbá, idegesebbé tettük napjainkat.