A harmincöt-negyvenéves nők azok, akik megnézik a napi sorozatadagjukat egy pohár vörösborral a kezükben, szipogva, majd szuper marokkói csokifelfújtak készítésébe ölik minden (bármi másra fordítható) energiájukat, aztán eszetlenül plasztikáztatnak, utcaharcokat kezdenek tanulni, pszichológushoz járnak, meg ezobio szakértőkké válnak, holott csak egy dolog kéne nekik: a szembenézés, majd a felismerés, hogyha önmagukat elfogadják (megkockáztatom: megszeretik), és elhiszik, hogy van még élet a halál előtt is, akkor olyan kisugárzásuk lesz, ami nem mérhető össze 47 dkg szilikonnal vagy klinikailag kisimított szemkörnyékkel.