Ugrás a tartalomra
A bizonyítékok felhasználásának szabályai megtiltják, hogy az esküdtek meghallgassanak nem megfelelően felvett tanúvallomásokat, még ha azokból világosabban lehetne is látni, bûnös-e a vádlott vagy ártatlan. A bíróság nem az igazság kiderítésére való, hanem igazságszolgáltatásra. Vannak szabályaink, azokat be kell tartani, és ha azt mondjuk, hogy a vádlott bûnös, akkor azzal - ha gondosan válogatjuk meg a szavainkat - nem azt mondjuk, hogy elkövette mindazt, amivel vádolták, hanem azt, hogy annak rendje s módja szerint, szabályosan elítélték. Legyenek bármilyenek a szabályok, némelyik bûnöst szabadon fogjuk engedni, az ártatlanok némelyikét pedig börtönbe fogjuk zárni. És minél kevésbé engedsz szabadon bûnösöket, annál valószínûbb, hogy fogságba vetsz ártatlanokat. Megpróbáljuk tehát úgy meghatározni a szabályokat, hogy a társadalom úgy vélhesse, megtaláltuk a legjobb kompromisszumot.
Kapcsolódó idézetek
-
Nincs veszett ügy, míg akad csak egy bolond is, aki küzd érte.
-
A világ kegyetlen, és egy kegyetlen világban egy erkölcs van, a szerencse. Elfogulatlan, előítéletmentes, igazságos.
-
Gyanúba fogjuk a Tökéletest
és magyarázgatjuk az elfogadhatatlant.
Fodor Ákos
-
Nem igaz, hogy a jó nem győzedelmeskedhet a gonosz fölött. Csak az angyaloknak is úgy kellene szerveződniük, mint a maffiának.
Kurt Vonnegut
-
Nincs olyan, hogy ártatlanság, csak a bûn fokozatai.
-
A hûség nem azért van, hogy téged korlátozzon, hanem azért, hogy megvédjen. Az elvek sem korlátoznak, hanem védenek.
Marie Clarence
-
Ima: az Univerzum törvényeit arra kérni, hogy érvénytelenek legyenek egy kérelmező érdekében, aki bevallottan érdemtelen rá.
Ambrose Gwinnett Bierce
-
Bárcsak az ártatlanság is kapna annyi védelmet, mint a bûn!
Francois de La Rochefoucauld
-
Ilyen az igazságszolgáltatás rendszere. Pénz beszél, a görény pedig kisétál.
J. R. Ward
-
Jogállamban a pénz a fegyver.
József Attila
-
Mindig is úgy találtam, hogy a kegyelem nagyobb sikerre visz, mint a szigorú igazságosság.
Abraham Lincoln
-
A bosszú maga az igazságszolgáltatás.
-
Mi az igazságtalanság? Hogy a nyílvessző, amit nekem szántak, elkerült.
Bohumil Hrabal
-
Szeretném, ha az élet igazságos lenne, de nem az.
Szaszkó Gabriella