Ugrás a tartalomra
Az embernek muszáj megbíznia a gyerekeiben, különösen, ha olyan idősek, mint a lányaink. Azt is meg kell engedni nekik, hogy elkövessék a saját hibáikat. Ha folyton elhárítjuk az akadályokat előlük, hogyan fognak a későbbi életük során megbirkózni a problémáikkal?
Kapcsolódó idézetek
-
Az én imádságom: lelkem Istene, őrizd meg bennem mindhalálig a gyermeket, akinek születtem.
Juhász Gyula
-
Nem okos dolog túlságosan szeretni valakit. Kamasz lányokkal elég gyakran előfordul.
Agatha Christie
-
Szeretetük átlát a hegyeken, hétmérföldes csizmával lépked a szeretetük, s egy léghajót elkormányoznak a szeretet erejével, ha rajta utazik gyermekük.
Örkény István
-
Mi lesz ezzel a leánnyal? Ez nem az a könnyelmû teremtés, akit ma vágyaidnak feláldozol, s ha holnapután meguntad, nagylelkûen megjutalmazod, s ő keres magának másutt vigasztalást. (...) Ez a leány nem közönséges lélek; nem játszhatol vele kényed szerint. Ez magának foglalja a lelkedet, s neked adja az egész lelkét; hogy felelsz meg róla? - Hogy hozod ki őt azon balsorsból, melybe beleviszed?
Jókai Mór
-
Egyszer egy dublini előadás után, amikor a kérdésekre került sor, valaki megkérdezett, mit gondolok az írországi katolikus papok nagy nyilvánosságot kapott bántalmazási ügyeiről. Azt feleltem, akármilyen rettenetes dolog is a szexuális visszaélés, vélhetőleg kevesebb ártalmat jelent, mint az a hosszú távú lelki sérülés, amit a gyerek katolikus neveltetése eleve okozott.
Richard Dawkins
-
A szeretet cselekvő törődés annak az életével és fejlődésével, akit vagy amit szeretünk.
Erich Fromm
-
Gyermekeink értékes, Istentől származó ajándékok, s ha valami baj van, egyszerûen kötelességünk melléjük állni, és megtenni mindent, amit csak tudunk.
-
Hosszabb ideje attól pánikolunk mindketten, hogy ez a köztünk zajló dolog, nevezzük szerelemnek, kétségbeejtően komolyra fordult, élet-halál fontosságúvá nőtt. Ezen a hőfokon az egyház, a pedagógusok és a szülők által belénk plántáltakkal siralmasan kevésre mennénk. Esetünkben már csakis a titkos lovagi kódexekben foglalt szent törvények érvényesek, mégpedig teljesen vagy sehogy alapon.
Vavyan Fable
-
Generációk követik egymást, fiúk az apákat, lányok az anyákat, egyik a másik helyébe lép, elkövetve az elődök hibáit, átélve a győzelmeiket. De ha nem az ő útjukat akarjuk követni? Nem ugyanattól a félelemtől vagy vágytól vezérelve akarunk élni? Követendő vagy éppen elkerülendő példaként tekintünk rájuk? Úgy élünk, ahogy ők, mert ezt láttuk magunk előtt, vagy saját énképet kreálunk magunknak? De mi lesz, ha csalódunk a képben? Lecseréljük őket? Lecserélhetjük a szüleink képét, vagy a sors majd visszavezet minket arra az útra, vissza az otthon áldott melegéhez?
-
Meg kell érteni a gyermeklelket, s óvó, bizalmas társul kell odaadni neki a mi voltaképpen egyazon, csak éppen terjedelmesebb, fölnőtt lelkünket.
Ady Endre
-
Figyelmeztetlek benneteket, egy lánynak csak egyszer kell eljátszania a becsületét. Többször már nem is kell. Ha ti neveletlenek vagytok a fiúkkal, tőlük se várjatok mást, mint modortalanságot, neveletlenséget. Arról a lányról is megvan a véleményük, aki minden nap mással jár. Fiatalok vagytok, előttetek az élet. Szeretnétek boldogan élni. Nyilván olyan férjet szeretnétek, aki jó hozzátok, hûséges, és egész életében szeret benneteket. De az ilyen embert ki kell érdemelni. Gondolkozzatok lányok, ha szándékotokban áll megjavulni, még nem késő.
-
A gyermek Isten álláspontja, amely szerint az életnek folytatódnia kell.
Carl Sandburg
-
A mi kötelességünk az, hogy gyermekeinket arra neveljük, hogy szeressenek, tiszteljenek és kövessenek bennünket. Ha nem teszik, akkor meg kell büntetni őket, különben nem tesszük azt, ami a kötelességünk. Ha felnővén szeretnek, tisztelnek és követnek bennünket, az ég megjutalmazott minket azért, hogy jól neveltük őket. Ha felnővén sem nem szeretnek, sem nem tisztelnek, sem nem követnek bennünket, akkor vagy jól neveltük őket, vagy nem; ha jól, akkor valami biztosan nem stimmel velük, ha nem, akkor valami nem stimmel mivelünk.
Ronald David Laing
-
Tudom, hogy a legtöbb szülő őszintén szereti a gyermekeit. Tapasztalatom szerint azonban nagyon sokan nem tudják ezt megfelelően kifejezni, és gyermekeik kénytelenek üres szeretet-tankkal élni. Meggyőződésem, hogy a kisgyermekek és a kamaszok helytelen viselkedésének hátterében leggyakrabban az üres szeretet-tank áll.
Gary Chapman