Ugrás a tartalomra
Van egy fontos különbség a mosoly és a nevetés között. Míg a nevetés a majmok játékmimikájából származik, addig a mosoly ugyanezen majmok önalávető arckifejezéséből. Majmoknál a fogakat eltakaró mimika önalávetést vagy önfeladást jelez, szemben a nevetés fogakat villantó arckifejezésével. A mosolynál is megmutatjuk ugyan a fogunkat, de össze vannak zárva. Mindkettő a barátságról szól, az egyik a kötődésről, a másik az alárendelődésről. Ezért mosolygunk olyan sokat, amikor idegesek vagy zavarban vagyunk, vagy olyasvalakinek mutatnak be, akit nem ismerünk, s úgy gondoljuk, hogy az illető valamiképpen fölényben van velünk szemben.
Kapcsolódó idézetek
-
A mosoly egy görbe vonal, amely egyenesbe hozhat mindent.
Phyllis Diller
-
Nem az a fájdalom, amitől könnyes a szem, hanem amit egy életen át hordunk mosolyogva, csendesen.
Johann Wolfgang von Goethe
-
A mosollyal fizetni lehet. A mosollyal kárpótolni lehet. A mosollyal életet lehet adni. És van mosoly, melyért meghal az ember.
Antoine de Saint-Exupéry
-
Mindig az az erősebb, aki nem tombol, hanem mosolyog.
-
Egy mosoly, amit kéretlenül, önzetlenül adnak, megváltoztathatja a napodat. Akár az egész életedet is.
Ara Rauch
-
Egy mosoly mindent képes megváltoztatni. Egy egész életet. Sőt, kettőt. Két emberét. Azokét, akik egymásra mosolyognak.
Csitáry-Hock Tamás
-
Mikor a lelkem megtelik fájdalommal, akkor is mosolygok, mert így ezt a mosolyt látom visszatükröződni a körülöttem levő emberek arcán, s hamarosan már a lelkem is jobb kedvre derül.
-
Tudod, amikor mosolyogsz, az egész világ sokkal jobb hely, mint egyébként.
Nicholas Sparks
-
Még ma is, amikor látom, hogy igazi mosolyra derül az arca, megmelegszik a szívem, mert tudom, hogy nem olyan, mint más. Azért mosolyog így, mert vele vagyok. Miattam.
Sophie Kinsella
-
Ha nincs ellene kifogásod, jobb szeretném, ha nem takarnád el az arcod. Már eddig is túl sokáig nélkülöztem... tovább már nem bírnék meglenni nélküle.
Stephenie Meyer
-
A mosoly és az önbizalommal teli szív biztos út a boldogság felé.
-
A mosoly a legelőnyösebb ékszer, amit egy hölgy csak viselhet.
Susanna Clarke
-
A ráncok csak azt jelzik, hol a mosoly helye.
Mark Twain
-
Legyél derûs! Programozd át magad a nap minden percében: töltődj fel olyan gondolatokkal, amik többé tesznek! Ha ideges vagy, vagy zavart, próbálj nevetni magadon. Nevess hangosan, nevesd ki azt a nőt, aki aggódik, gyötrődik, és azt hiszi, hogy az ő problémáinál nincs fontosabb a világon.
Paulo Coelho