A magányos emberek általában társaságban is egyedül vannak. Szomorúak, szûkszavúak, vagy éppen túl sokat beszélnek, mert annyira kapcsolódni akarnak valakihez. És valahogy érezni is lehet rajtuk, amikor odaülünk valaki mellé, és átjár bennünket a szomorúság vagy a feszültség.