Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Minél magasabbra szállunk, annál kisebbeknek tûnünk azoknak a szemében, akik nem tudnak repülni.

Friedrich Nietzsche

😤 Arrogancia 😤 Gőg
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Tévedni emberi dolog, ám másra kenni még emberibb.
  2. Kérlek, törd össze ezt a poharat - és szabadíts meg bennünket az átkozott előítéleteinktől, és a hülye mániától, hogy mindent meg kell magyarázni, és hogy csak azt merjük megtenni, amit a többiek helyeselnek. Paulo Coelho
  3. Tudod, az első pofon a legnagyobb, aztán a többit lassan megszokod. LGT
  4. Ha valaki érdemtelenné vált a bizalmadra, te is levizsgáztál - emberismeretből.
  5. Már vénülő kezemmel Fogom meg a kezedet, Már vénülő szememmel Õrizem a szemedet. Ady Endre
  6. Magamhoz kötöztem egy embert, aki nem tud védekezni ellenem, mert szeret. És én nem szeretem. Ki van szolgáltatva. És ez a legnagyobb bûn. Kiszolgáltatottá tenni valakit. Mert ebben a viszonylatban nem tudhatod, milyen apró mosollyal, apró szóval ölöd meg a másikat. Hernádi Gyula
  7. Azoknak áll hatalmában leginkább megbántani minket, akiket szeretünk. Csíkszentmihályi Mihály
  8. Ha felhívják a figyelmed valaki rossz szokásaira, nehéz nem észrevenni őket. De ha eléggé szereted az illetőt, mit számít az a néhány rossz szokás.
  9. Aki tudja, hogy mit kellene tennie, de valamiért mégsem teszi, az tudatosan köpi szembe magát. Ennél jobban pedig nem alázhatja meg magát senki. Önmaga előtt. Csernus Imre
  10. Ha egyvalaki szenved téveszmében, azt őrültségnek mondjuk. Ha sokan, azt vallásnak. Robert M. Pirsig
  11. Boldogtalanságunk egyik fő oka, hogy túlbecsüljük mások boldogságát. Margaret Thomas
  12. Mindig a legrosszabbat feltételezem az emberekről. És bejön. Vavyan Fable
  13. Aki mindig meg akar felelni mások elvárásainak, az lemondott arról a lehetőségről, hogy önmagáért szeressék. Darnel Christian
  14. Minden őrült azt hiszi magáról, hogy normális. Paulo Coelho
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat