Ugrás a tartalomra
Az ifjúsága nagyon rövid ideig tart majd, nagyon rövid ideig. A közönséges mezei virág elhervad, de aztán újra kivirul. Az aranyeső júniusra éppúgy megsárgul, mint most. Egy hónap múlva piros csillagok gyúlnak az iszalagon, és leveleinek zöld éjszakája minden évben rengeti majd piros csillagait. De mi soha többé nem kapjuk vissza ifjúságunkat. Az öröm ütőere, mely bennünk lüktet húszéves korunkban, meglassul. Tagjaink elalszanak, érzékeink megpudvásodnak. Förtelmes babákká fajzunk, és a szenvedélyek emléke riaszt, melyektől túlságosan féltünk, azok az isteni kísértések gyötörnek, melyeknek nem mertünk engedni. Ifjúság! Ifjúság! Nincs is a világon más semmi, csak az ifjúság.
Kapcsolódó idézetek
-
A fiatalok 50%-a pozitívan tekint a jövőbe. A többinek nincs pénze drogokra.
-
Te sosem fogsz megöregedni. Az élet lassan elvonul majd az arcod fölött, ennyi lesz, semmi több, és te attól még szebb leszel. Öreg csak az, aki már nem érez semmit.
Erich Maria Remarque
-
Nincs szebb kora az emberiségnek, mint az első ifjúság évei. Azon láncok, melyek akkor köttetnek, nem szakadnak el örökké, mert nem a világban kerestünk még akkor barátokat, hanem barátainkban leltük fel az egész világot.
Kölcsey Ferenc
-
Olyan fiatal vagy, mint reményeid, olyan öreg, mint a kétségeid. Olyan fiatal, mint önbizalmad, olyan öreg, mint félelmeid. Fiatal, mint a hited, öreg, mint a csüggedésed.
Douglas MacArthur
-
Ami belül ragyog, az kívülről is látható.
-
Élj gyorsan, szeress szenvedélyesen, halj meg fiatalon!
Janis Lyn Joplin
-
Mikor múlik el a gyerekkor? S mikor az ifjúság? S az élet? Észre se venni.
Kétszer leshettem csak meg a pillanatot, mikor a szirom elhagyja helyét s a földre perdül. S tulipán volt mind a két virág és mind a kettő fehér.
Radnóti Miklós
-
Egy este a jövő már múlt lesz. Akkor visszanézünk, és látni fogjuk az ifjúságunkat.
-
Pillangószárnyát
rebbenteti a pillanat
s elszáll a széllel.
Fodor Ákos
-
Mindaddig fiatal egy férfi, amíg egy fiatal nőnek tetszeni tud.
Johann Wolfgang von Goethe
-
A fiatalság a főfogás, az öregkor a desszert.
-
A fiatalság a főfogás, az öregkor a desszert.
-
Egyszerre légy a tûz, a jég:
az idő ablakára
lángolva fagyj rá, csak lobogjon
éveid jégvirága!
Keszei István
-
Amikor fiatal vagy, minden a világ végének látszik. De nem az, az éppen a kezdet.