Ugrás a tartalomra
Azok a muszlimok, akiknek a hite határozza meg a politikai meggyőződését, "fundamentalisták", az amerikai elnökjelölt, akit ugyanúgy vallási hovatartozása befolyásol, "evangéliumi" vagy "mélyen vallásos" címszó alatt fut a nyugati médiában. Ha ez az amerikai nyeri a választásokat, akkor szinte senki sem beszél arról, hogy "előretör" a vallás, ha azoknak a muszlimoknak a vágya teljesül, akik a Koránból merítik politikai nézeteiket, akkor viszont számos nyugati tudósító "az iszlám menetelésről" cikkezik. Ha egy arab ország vezetője összetûzésbe kerül valamelyik nyugati ország kormányával, akkor "Nyugat-ellenes". De egy nyugati ország sosem "arab-ellenes".
Kapcsolódó idézetek
-
Istenben hinni azt jelenti, hogy átadjuk neki a múltunkat, a jelenünket és a jövőnket is. Az egész életünket a szeretet szolgálatába állítjuk.
Simon András
-
Isten nem egy automata, hogy az ember felül bedobja az imát, és alul kipotyog a süti.
On Sai
-
A muzulmánok minden keresztény vallást babonasággal vádolnak, mások viszont őket mondják babonásnak. Ki lehet bíró ebben a nagy pörben? Maga az értelem? De hiszen valamennyi felekezet azt állítja, hogy az értelem az ő oldalán áll. Így hát az erő bíráskodik, s ez így lesz mindaddig, míg az értelem elegendő számú koponyát át nem hat, és le nem fegyverezi az erőt.
Voltaire
-
Mohamed azt mondja: hódolj! Jézus azt mondja: válassz!
-
A muszlim lelke olyan, mint a tenger sima tükre, melyet a szenvedély vad viharrá tud felkorbácsolni.
G. Hajnóczy Rózsa
-
Minden hithû muzulmánnak éppen annyi oka van arra, hogy muzulmán legyen, mint Önöknek, hogy keresztények. Az ő indokaikat Önök mégsem találják meggyőzőnek. A Korán több helyütt a Teremtő tökéletes szavának nyilvánítja magát. A muzulmánok maradéktalanul hisznek ebben, akárcsak Önök a Biblia saját magára vonatkozó hasonló állításában. (...) Vajon miért nem okoz Önöknek álmatlan éjszakákat, hogy ne térjenek-e át az iszlám vallásra? Be tudják bizonyítani, hogy Allah nem az egy igaz Isten? Be tudják bizonyítani, hogy Gábriel arkangyal nem kereste fel Mohamedet a barlangjában? Természetesen nem tudják. Mégsem kell bizonyítaniuk mindezt, hogy abszurdnak minősítsék és elvessék a muzulmánok hitét. Rájuk hárul a bizonyítás terhe. (...) Az a helyzet, hogy a muzulmánok hitére vonatkoztatva Önök is pontosan tudják, mit jelent ateistának lenni. Hát nem nyilvánvaló, hogy a muzulmánok becsapják önmagukat? (...) Dehogynem! Fogjuk fel végre, ahogy Önök látják az iszlámot, pontosan úgy látja minden egyes muzulmán a kereszténységet. És minden vallással pontosan ugyanez a helyzet.
Sam Harris
-
Valóban ez a hívő élet. Istenre tekinteni szüntelenül, folyton imádkozni, hálát adni. Tőle kérni, megelégedettnek lenni. Bukás esetén felállni, másoknak megbocsátani, megbocsátásért Istenhez esedezni, nem pedig siránkozni. Adni abból, amink van, szolgálni azzal, amit kaptunk és menni mindaddig, amíg csak a Fénybe nem érünk!
-
A dolognak summája, mindezeket hallván, ez: az Istent féljed, és az ő parancsolatit megtartsad; mert ez az embernek fődolga!
Biblia
-
Tisztelet Istennek, tisztelet a felebarátodnak, tisztelet önmagadnak mint Isten szolgájának: ez az alapja a vallás minden formájának.
Robert Baden-Powell
-
Az irodalomban megvan a hit minden eleme: a komolyság, a belső történésekre való koncentráció, a dallam és a lélek rejtett mélységeivel való érintkezés.
Aharon Appelfeld
-
Az ima köszönet és kérés, hála és könyörgés. Nem úgy néz ki a világ, mintha az imák meghallgattatnának, mintha meghallgattattak volna. Nemigen imádkoznék, ha hinnék is.
-
Van egy muszlim barátom, aki nagyon vallásos, és visszafelé is tudja a Koránt. Ez praktikus, mert így kell olvasni.
Jimmy Carr
-
Akármilyen isten előtt borulsz is le, valószínûleg rossz istent imádsz. A fenti mondat szinte az egyetlen biztos dolog, amit a vallásról mondani lehet, és ez sem tartalmaz semmilyen mély igazságot, hiszen csak egy egyszerû matematikai állítás.
Esko Valtaoja
-
A hit lényege, hogy reméljük, Isten tényleg létezik. Ezen túlmenően a hit azonban azt jelenti, hogy tudjuk, hogy Isten létezik.
Adam Makos