Ugrás a tartalomra
Fáj a földnek és fáj a napnak
s a mindenségnek fáj dalom,
de aki nem volt még magyar,
nem tudja, mi a fájdalom!
Kapcsolódó idézetek
-
Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.
Babits Mihály
-
Minden dalnak van egy vége, egy utolsó hangjegye, minden dal véget ér. Butaság lenne emiatt nem élvezni egy dalt. Egyszer minden dal véget ér, de ettől még élvezheted a zenét.
-
Minden embernek, aki valaha volt, van vagy lesz, van egy dala. Ezt a dalt nem írta senki. Van dallama, van szövege. Nagyon kevesen jutnak odáig, hogy eléneklik a saját dalukat. A legtöbben attól félünk, hogy a hangunk nem elég jó hozzá, vagy a szöveg túl butuska, túl őszinte, netán túl fura. Így az emberek inkább megélik a dalukat.
Neil Gaiman
-
A reggae a nép zenéje, a mindennapi történésekről szól, de nem egy történelmi szemszögből. Olyan dolgokról mesél, amiket nem tanítanak az iskolában.
Bob Marley
-
A zene rendeltetése: belső világunk jobb megismerése, felvirágozása és kiteljesedése. A népek legendái isteni eredetûnek tartják. S ahol az emberi megismerés határait érjük, ott a zene még túlmutat rajtuk, olyan világba, melyet megismerni nem, csak sejteni lehet.
Kodály Zoltán
-
Felemelkedik minden szív a népdal madarával, amely örökké énekel és nem hal meg soha.
Hans Christian Andersen
-
A zene lelki mélységet ad, választ az élet alapkérdéseire - a zene egy korszak lenyomata és hiteles tanúja. Talán hitelesebb, mint a fénykép vagy az írott szó. Mert a múltat jelenti, a gyökereket, s ugyanakkor jövendöl.
-
A népzene (...) a természet tüneménye. Ez az alkotás ugyanazzal a szerves szabadsággal fejlődött, mint a természet egyéb élő szervezetei, a virágok, az állatok. Éppen ezért olyan gyönyörû, olyan tökéletes a népzene. Ezek a dallamok a mûvészi tökéletesség megtestesítői. Példái annak, miként lehet legkisebb formában, legszerényebb eszközökkel valamilyen zenei gondolatot legtökéletesebben kifejezni.
Bartók Béla
-
A zene minden népnek, minden kultúrának a szíve, mert az a szívből jön.
Nora Roberts
-
Ha csak azt a pénzt fordítanánk népdalkutatásra, amit az egész világon egy esztendőben háborús készülődésekre fordítanak, akkor ezen a pénzen az egész világ népzenéjét nagyjából fel lehetne gyûjteni!
Bartók Béla
-
A dalok kiválasztják az órájukat és az évszakukat. Ha bádoghangot hallasz, annak megvan az oka. A dallam a szívedből származik, és sáros kútból nem lehet tiszta vizet meríteni. Hagynod kell, hogy a hordalék leülepedjen, különben úgy fog csörömpölni a zenéd, mint a repedt harang.
Patrick James Rothfuss
-
A népdal a megíratlan idők lírai emlékezete.
Csoóri Sándor
-
Útjaidat akármerre bolygod,
egy országot hordozol magaddal,
veled jön egy makacs íz, egy halk dal...
Babits Mihály
-
A tévében haknizó celebeszek szokták csivitelni, hogy nem szeretnének "hagyományos" módon élni, nem szeretik a "hagyományos" dolgokat. Pedig a hagyomány nem más, mint több évezrednyi, sûrített tudás arról, mi az emberi, mi az üdvözítő.
Kovács Ákos