Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A' becsület szeretete magában olly szép; a' haszonkeresés ellenben olly alacsony érzésekkel van összekapcsolva: hogy senki se merné nyilván kimondani, hogy a' haszonért többet volna tenni kész, mint a' becsületért; sőt azt állítaná kiki, hogy becsületbül ezerszer többet kész cselekedni, mint haszon hajházásért. Minden nemesérzésü ember igy gondolkodik.

Széchenyi István
🤲 Elfogadás 🌱 Bölcsesség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Némelyek talán már mit sem nyerhetnek azok szemében, akikkel együtt élnek, s miután kimutatták nekik szívük ürességét, megérdemeltnek érzik a róluk alkotott szigorú ítéletet. De vagy mert leküzdhetetlenül vágyódnak a nélkülözött hízelgésekre, vagy mert olyan jó tulajdonságokkal akarnak kérkedni, amelyek nincsenek meg bennük, remélik, hogy meghódítják idegenek becsülését és szívét, még ha idővel el is kell veszíteniük. Vannak született haszonlesők, akik nem jók barátaikhoz és rokonaikhoz, éppen mert úgy dukálna, hogy jók legyenek; viszont azzal, hogy idegeneknek szívességeket tesznek, a hiúságukat legyezgetik; mennél szûkebb a kör, annál komiszabbak, mennél tágabb, annál szolgálatkészebbek iránta. Honoré de Balzac
  2. A becsületesség, mint minden érzésünk, két fajtára volna felosztható: negatívra és pozitívra. A negatív becsületesség (...), akik becsületesek maradnak mindaddig, míg alkalom nem kínálkozik a meggazdagodásra. A pozitív becsületesség annak az embernek a becsületessége, aki folyton térdig jár a kísértésben, és mégsem bukik el. Honoré de Balzac
  3. A szeretet nem érzelem. Sok emberben megvan a szeretet érzése, de ennek az érzelemnek a nevében mindenféle káros tetteket követ el. Ugyanakkor a valódi szeretetre képes ember gyakran tesz valaki hasznára akkor is, ha az illető nem is különösebben szimpatikus, s abban a pillanatban nem érez iránta különösebb szeretetet.
  4. A szeretet nem a kedvelés szinonimája. Hiszen valamit kedvelni, valaminek örülni jó dolog, de sokkal kevesebb a tétje, mint szeretni valamit, és legfőbbképpen valakit. Légrádi Gergely
  5. Ismerek embereket, a kik egyformán szigorúak a becsület magyarázásában, de a becsület, a melyet védnek és magyaráznak, mindegyiknél más meg más. Olyan az mint a világ, mely minden szempárban különbözőképen tükröződik.
  6. Egyes emberek olyan szemekkel akarják Istent megnézni, mint amilyen szemekkel egy tehenet néznek meg, és úgy akarják Istent szeretni, ahogy egy tehenet szeretnek. A tehenet pedig a teje, a sajtja és saját hasznod miatt szereted. Így viselkedik minden olyan ember, aki Istent külső gazdagság vagy belső vigasz kedvéért szereti; ezek nem megfelelő módon szeretik Istent, hanem a saját hasznukat szeretik. Eckhart mester
  7. Az emberek azért szoktak hazudni, hogy hasznot húzzanak belőle, mások meg akkor mondanak igazat, ha az válik javukra. Ha nem lennénk haszonlesők, a hazug is mondhatna igazat bármikor, és az igaz is hazudhatna, amikor arra van kedve. Duló Károly
  8. A kegyelet voltaképpen bûntudat. Az emberek le akarják róni mindazt, amit a kedves megboldogultnak még életében kívántak. (...) Az embernek mindig akkor jut eszébe az a néhány szegényes jó tulajdonsága, amikor már késő. Elérzékenyül a gondolatra, hogy milyen nemes szívû lehetett volna, és ebből kifolyólag roppant erényesnek érzi magát. Erény, jóság, nemesség... - ezeket főként másoktól követeljük meg. Erich Maria Remarque
  9. Szeretek adni. De tudom, nem önzetlenségből teszem, sőt szinte ellenkezőleg. Ha adhatok, nemesnek érezhetem magamat, kiváltságosnak, bőkezûnek. Ami nekem talán több örömet okoz, mint adományom annak, aki megkapja. Mellesleg gyakorlatból tudom, hogy elfogadni sem könnyû. Viszketeg érzés, mely igen nehézzé teszi a fenntartások és hátsó szándékok nélküli hálát. Vámos Miklós
  10. Minden ember szereti az igazságot, de a becstelen csak magának, a becsületes ellenben minden felebarátinak. Széchenyi István
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat