Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A beszélgetés akkor válik minőségi időtöltéssé, ha érdeklődéssel és a megértés szándékával hallgatjuk társunkat, miközben gondolatairól, érzéseiről és vágyairól beszél. A hallgatás tanulása néha nehezebbnek tûnik, mint egy idegen nyelv elsajátítása, ám minden fáradozást megér, hogy képessé váljunk szeretetünk kifejezésére.

Gary Chapman
👨 Férfiak 🍁 Október
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Csak akkor kell tanácsot adnunk, ha társunk ezt kéri tőlünk, de akkor sem lekezelően. A legtöbb embernek fogalma sincs, mit jelent mások meghallgatása. Sokkal eredményesebbek vagyunk a gondolkodásban és a beszédben. A hallgatás mûvészetének elsajátítása éppoly nehéz lehet, mint egy idegen nyelv megtanulása, de megéri a fáradságot. Gary Chapman
  2. Érdemes türelmesen végighallgatnunk egymást. Hiszen amit mi akarunk mondani, azt már úgyis tudjuk. Amit a másik ember mondana, azt viszont még nem. Vámos Miklós
  3. Egy kapcsolatnak (...) jót tesz, ha beszélünk az érzéseinkről, vagy csak egyszerûen megállapítjuk, hogy jó együtt lenni. Még akkor is, ha nem tudjuk olyan jól kifejezni magunkat, mint amikor egy nagyszerû színdarab szövegét mondjuk - a beszélgetés létszükséglet. Schell Judit
  4. Ha valóban tartalmas beszélgetést folytatsz, nem csak üres csevegést, akkor abba érzelmek is vegyülnek. Ez jó. Mert bármilyen érdekesnek is tartjuk egy beszélgetés témáját, igazából csak az érzelmek tesznek minket tényleg érdeklődővé. Csak akkor érezzük úgy, hogy valóban kommunikálunk a másikkal, ha ebben az érzelmeknek is jut szerep. Komoly beszélgetések során ennek még nagyobb jelentőség jut, de a hétköznapi találkozásokban is jelen van az érzelmi állapot és a lelkiállapot. Henrik Fexeus
  5. A beszélgetés hozzátartozik a barátsághoz. A beszélgetésben megérintjük a másik titkát. Így kerülünk egymáshoz közelebb. Mérlegelés nélkül mondhatunk el mindent. Ám a barátsághoz a hallgatás is hozzátartozik. Anselm Grün
  6. Sokszor azt hisszük, előre tudjuk, mit fog mondani a másik, és erre gyakoroljuk be a válaszainkat a beszélgetés előtt vagy alatt. Így aztán előfordul, hogy oda sem figyelünk, mi hangzik el valójában. Ha mindkét fél ezt teszi, meghiúsul az értelmes párbeszéd, s a beszélgetés hamarosan versengéssé fajul, ki tudja nyomatékosabban hangoztatni az álláspontját.
  7. Csak úgy meríthetünk egy beszélgetésből valamit, ha új ismeretre vagy érzésre teszünk szert. Ez azonban a beszélgetés mindkét résztvevőjétől figyelemösszpontosítást igényel, vagyis lelki energia befektetését, amire nemigen vagyunk hajlandóak. Pedig az IGAZI beszélgetésben elérhető flow-állapot az élet legizgalmasabb élményei közé tartozik. Csíkszentmihályi Mihály
  8. Van egy másik beszélgetés is, amikor társat keresek. Ehhez az kell, hogy meghallgassalak. Figyeljek rád. És odaadjam magam neked. És befogadjalak. És te is engem. Müller Péter
  9. Nem mindig könnyû megtalálni a megfelelő szavakat, ám ettől még részt vehetünk a beszélgetésben. Például úgy, hogy elkísérjük az embereket egy darabon, leülünk melléjük, meghallgatjuk őket. Nathan Filer
  10. Úgy vettem észre, hogy az egyik legértékesebb jótétemény, amit ember embertársának adhat, ha meghallgatja. Nem mindegy, miként. Együttérzéssel kell figyelni az elbeszélőre, mert aki vall, nem a partner életbölcsességeire és tanácsaira kíváncsi, hanem meg akar könnyebbülni. Így hallgatni: mûvészet. Kolozsvári Grandpierre Emil
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat