Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A bizonyítékok felhasználásának szabályai megtiltják, hogy az esküdtek meghallgassanak nem megfelelően felvett tanúvallomásokat, még ha azokból világosabban lehetne is látni, bûnös-e a vádlott vagy ártatlan. A bíróság nem az igazság kiderítésére való, hanem igazságszolgáltatásra. Vannak szabályaink, azokat be kell tartani, és ha azt mondjuk, hogy a vádlott bûnös, akkor azzal - ha gondosan válogatjuk meg a szavainkat - nem azt mondjuk, hogy elkövette mindazt, amivel vádolták, hanem azt, hogy annak rendje s módja szerint, szabályosan elítélték. Legyenek bármilyenek a szabályok, némelyik bûnöst szabadon fogjuk engedni, az ártatlanok némelyikét pedig börtönbe fogjuk zárni. És minél kevésbé engedsz szabadon bûnösöket, annál valószínûbb, hogy fogságba vetsz ártatlanokat. Megpróbáljuk tehát úgy meghatározni a szabályokat, hogy a társadalom úgy vélhesse, megtaláltuk a legjobb kompromisszumot.

Jordan Ellenberg
🎖️ Katonatiszt 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Ha lennének utóvizsgálatok nyilvános eredménnyel, amelyről a média is tudósíthatna, akkor a köztudatban is jobban benne lenne, hogy (...) néha megesik, hogy ártatlant ítélnek el. Hogy akit bilincsben vezetnek el a rendőrök, az nem mindig az igazi bûnös. Akkor lehet, hogy kisebb lenne a hitetlenkedés, amikor valakiről kiderül, hogy ártatlanul zárták börtönbe, és elviselhetőbb a stigma, amivel az illetőnek együtt kell élnie. Janecskó Kata
  2. Egy objektum létezését kell bizonyítani, nem lehet a hiányának a bizonyítását követelni (hasonlóan ahhoz a jogelvhez, amely szerint a bíróságnak kell a vádlott bûnösségét bizonyítani, és jogtalan a vádlottól követelni ártatlanságának bizonyítását). Szemjon Grigorjevics Gingyikin
  3. A bíró meggyőződése soha ne legyen erősebb, mint a bizonyítékok ereje. Mindegy, hogy mit gondolok, hogy azt gondolom, hogy elkövette. Ha minden bizonyítékot begyûjtöttem, amit lehetett, akkor vegyem tudomásul, ha a bizonyítékok nem elegendőek. (...) Ne akarjon a bíró az isten ostora lenni.
  4. A nyomásgyakorlással nemcsak azt lehet elérni, hogy valaki ártatlan létére, az igazságot tudva és annak ellenére bevalljon egy bûncselekményt, amit nem követett el, hanem bizonyos esetekben akár azt is, hogy az ártatlan ember maga is hinni kezdjen a saját bûnösségében. Ha egy erre fogékony, sérülékeny gyanúsítottat azzal szembesítenek, hogy megkérdőjelezhetetlen bizonyítékok v annak a bûnösségére, meghajolhat a súlyuk alatt. Elfogadhat egy olyan forgatókönyvet, hogy ezek szerint megtette, amivel gyanúsítják, csak valamiért nem emlékszik rá. Janecskó Kata
  5. A büntető törvénykönyv büntetéssel fenyeget, ha nem vagyunk becsületesek. De nem azért vagyunk becsületesek, mert félünk a törvénytől. Azért tartózkodunk a lopástól és gyilkolástól, mert tudjuk, hogy ezek gonosztettek. A büntetőjog csak megerősíti ezt a meggyőződésünket, életvitelünk pedig távol tart bennünket a bûntettek elkövetésétől. Maria Montessori
  6. Az embernek magának kell próbák elé állítania magát, kiderítendő, függetlenségre és parancsra termett-e; méghozzá idejében. Nem kitérni saját próbatételeink elől, noha talán ez a legveszedelmesebb játék a játszhatók között, s végtére is csak próbák, melyeknek magunk vagyunk a tanúi, s kívülünk nincsen bírája. Friedrich Nietzsche
  7. A tudományt és a törvényt az különbözteti meg a vallástól, hogy (elvileg) semmit sem fogadnak el vakon, puszta hit alapján. Arra biztatnak minket, hogy kérdőjelezzük meg a bizonyítékokat, amelyek állítólag alátámasztják azt, amit el kellene hinnünk - vagy amiket egész addigi életünkben igazaknak hittünk -, és lehetőséget adnak arra, hogy megkérdezzük: valóban minden bizonyítékot elénk tártak-e, vagy az egésznek csak egy apró, kimazsolázott részét. Ha a meggyőződésünket nem támasztják alá a bizonyítékok, szabadon változtathatunk az álláspontunkon.
  8. Ártatlan vagyok. Elmész bármelyik börtönbe, megkérdezel bárkit, aki az idejét tölti, és azt fogja mondani, hogy ár-tat-lan. "Hitvány tárgyalásom volt. Lusta volt az ügyvédem. Toledóban voltam az anyámnál". Igen, hallasz egy rakás szemenszedett hazugságot. De mi van azzal az eggyel, aki az igazat mondja, azzal, aki tényleg ártatlan? A hangját olyan mélyen eltemetik a többiek, hogy bereked, ha próbálja hallatni magát.
  9. Egy ember a másik ellen, egy megélés a másik ellen, egy vélemény a másik ellen... hogy aztán ebből mi kerekedik ki a bíróság előtt, az sokszor magán a rendszeren múlik, hogy az a rendszer mennyire teszi lehetővé az igazság felderítését. D. Tóth Kriszta
  10. Mi a bûn? Viselkedési szabályokat alkotunk, hogy békében élhessünk más emberekkel, de néha az élet szembemegy a szabályokkal. Önkényesnek tûnnek, korlátozónak. A belső érzelmi világunk időnként szembekerül azzal, amit a társadalom követel tőlünk. Úgy cselekszünk, hogy ártunk magunknak, másoknak vagy a tulajdonunknak. A bûn töréspont. Néha mi vagyunk az áldozatok, néha pedig az elkövetők. Az igazságszolgáltatás a törés kijavítása, de ennek a módja nem mindig világos.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat