Ugrás a tartalomra
Egy ember a másik ellen, egy megélés a másik ellen, egy vélemény a másik ellen... hogy aztán ebből mi kerekedik ki a bíróság előtt, az sokszor magán a rendszeren múlik, hogy az a rendszer mennyire teszi lehetővé az igazság felderítését.
Kapcsolódó idézetek
-
Ítélkezni sokkal könnyebb. Azt gondolni, hogy a jó az egyik oldalon van, a rossz meg a másikon. Pedig nem. Nem így van. Tudja (...), a rosszat néha... néha nehéz felismerni... Valaki eldönt valamit, a többiek úgy gondolják, hogy jó a döntése, vagy legalábbis nem nagyon rossz, és követik. Kezdetben esetleg van, aki ellenáll, aki szól, hogy nem lesz ez jó, nem így kellene csinálni, de aztán neki is be kell állnia a sorba.
Tullio Avoledo
-
Az igazság... sokszor titokban marad... De az igazságtalanság... mindég kiderül... A többit majd odafenn... zárt tárgyaláson.
Rejtő Jenő
-
Mindegyik embernek saját igazsága lehet, ami az ő szempontjából teljesen hiteles és elfogadható. Nem csak egyetlen, mindenek fölött álló igazság létezik, hanem különböző igazságok rétegeződhetnek egymás fölött, kilóghatnak egymás alól, sőt hátat is fordíthatnak egymásnak, és egy magasabb igazságnak a szemszögéből az alatta lévőt akár hazugságnak is nevezhetjük. De ugyanez a magasabb igazság is összeomolhat egy még magasabb perspektívából nézve.
Ara Rauch
-
Sokan egyenesen elítélik a másikat, csak mert mást csinál. Szerintem be lehet bizonyítani, hogy van átfedés az eltérő gondolkodások között is, amiből épülni lehet.
Tompos Kátya
-
Az igazság a benyomások harca. Az ember csak azt látja, amivel hajlandó szembenézni; nem az számít, amit nézünk, hanem amit látunk, és amikor a különböző benyomások küzdenek egymás ellen, az igazság megtalálja a módját, hogy veszítsen, és a szörnyeteg kitör végül.
-
Az igazság felfedésekor gyakran nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt. Nem mindegy, hogy mit és mennyit mondunk el a másiknak.
Ally Condie
-
Vannak olyan esetek, amikor csak egy nagy egyéniség képes meglátni és észrevenni a másik életét irányító rendszert - a rendszert, melyet korábban nem is tekintettek rendszernek; az ilyen emberek aztán gyakran annak szentelik az életüket, hogy meggyőzzék a többi embert: a rendszer valóban ott van, és ki lehet lépni belőle!
Douglas Richard Hofstadter
-
Az élet körülbelül olyan, mint az ítélőszék, ítélkezik mindenki fölött, hogy igazságosan-e vagy igazságtalanul, az más kérdés, de ítélkezik, és a maga sajátos módján tesz igazságot.
-
Az emberek védelmét az államra ruházták, egy olyan intézményre, amely emberekből áll, akik esendőek és elfogultak, így a minket hivatott rendszer néha kudarcot vall. Néha viszont még nagyobb rendszerek, a sors vagy a körülmények folytán kerülünk nehéz helyzetekbe, kemény döntéseket kell hoznunk, amiket más nem érthet meg. Néha épp mi nem értjük, hogy mások mit miért tettek, vagy miért nekünk kell megfizetni mások cselekedeteiért. Sokszor nem tudunk megbirkózni az élet zûrzavarával. Gyakran nem lehet felkészülni a sokkokra és csapásokra, de ha hátat fordítunk a dolgoknak, amikkel túl nehéz a szembenézés, az határozza meg az életünket, amit el akarunk kerülni.
-
Sok veszekedés oka az igazság keresése. Az ember azonban nem az igazságot szokta keresni, hanem a saját igazát. Ez pedig olyan, mint a vájdling: ha innen nézem, homorú, ha onnan nézem, domború.