Ugrás a tartalomra
A boldog ember szeretete olyan, hogy osztozni akar annak a boldogtalannak a szenvedésében, akit szeret. A boldogtalan szeretete olyan, hogy már az is örömmel tölti el, ha a szeretett lényt örömben tudja, anélkül, hogy részesülne ebben az örömben, vagy akár csak óhajtana részesülni benne.
Kapcsolódó idézetek
-
A szeretet a szeretőnek a vágya arra, hogy a másik életét könnyebbé és gazdagabbá tegye, olyan módon, ahogy a másik óhajtja. Nem ahogy én. Ha téged szeretlek, úgy kell szeretni téged, ahogy te akarod azt, nem ahogy én.
Feldmár András
-
Az ember olyan lény, akinek vágyai szerények és szerénytelenek. Ha valakit szeret, akkor attól a tudattól is boldog, hogy az a világon van. De szerénytelen, mert folyton látni kívánja, és soha nem telik be vele.
Ancsel Éva
-
A szeretet két ember között azt jelenti, hogy a másik öröme, jó érzései (...) fontosabb, mint az enyém. A szeretet lemondást jelent az önző, egocentrikus életvitelről. A szeretet szívesen vállalt áldozatokkal jár utólagos számlabenyújtások, megbánások nélkül. A szeretet - ha már megszûnt is - visszaragyog a múltból, mint az élet legfontosabb ajándéka. Még egyszerûbben: a szeretet annak az öröme, hogy a másik a világon van.
Popper Péter
-
Boldogok az összekulcsolódó szeretők: úgy kapnak, hogy adnak, s úgy adnak, hogy kapnak; adott és kapott ajándékot itt nem lehet megkülönböztetni, sem adományt és zsákmányt. Sebezve sebesülnek és sebesülve sebeznek. Egymás iránti féktelen szomjukban tulajdonképpen vágytalanok: hiszen karjukban tartják a kielégülést, aki éppúgy szomjazik. Dulakodnak, sírnak, haragusznak: de dulakodásuk ölelés, könnyük ékesség, haragjuk szerelem.
Weöres Sándor
-
Szeretni annyi mint szenvedni. Ha nem akarunk szenvedni, nem szabad szeretni. De akkor attól szenvedünk, hogy nem szeretünk. Tehát: szeretni annyi mint szenvedni, nem szeretni annyi mint szenvedni, szenvedni annyi mint szenvedni. Boldognak lenni annyi mint szeretni, tehát boldognak lenni annyi mint szenvedni, de a szenvedés boldogtalanná tesz, vagyis a boldogtalansághoz szeretni kell, vagy szeretni kell szenvedni, vagy szenvedni a túl sok boldogságtól.
Woody Allen
-
Az ember csakis azt oszthatja meg a társával, amivel ő maga rendelkezik. Ha boldog, a boldogságot osztja meg a másik emberrel, ha szomorú, a szomorúságot.
Osho
-
Aki szeret, az nincs többé egyedül, mert az, akit szeret, mindig jelen van. Aki szeret, az már nem akar többé a saját élte központja lenni. Engedi, hogy életének más legyen a központja, és ezt nyereségnek és boldogságnak érzi. Feladja önmagát. Olyan lesz, mint egy nyitott kéz, amely kapni akar. Aki szeret, annak van bátorsága ahhoz, hogy olyan legyen, mint akinek szüksége van valamire.
-
A szeretet örül a másiknak, úgy, ahogy a másik van. Kritika nélkül, nem várva, hogy a másik változzék olyanná, amilyet én szeretnék, azt képzelve, hogy az majd milyen jó lenne a másiknak is.
Feldmár András
-
A szerelem nem lehet tartós a szeretet áldozatos kötőanyaga nélkül. A szeretet adni akar, ellenszolgáltatás nélkül. A szerelem birtokol. Akit elhagynak, őrjöng a féltékeny fájdalomtól. Párja inkább haljon meg, mint másé legyen. A szeretet nem köt, hanem old. Akit szeret, azt a maga útjára engedi.
Szepes Mária
-
Aki örül, az még nem feltétlenül boldog, de aki boldog, az mindenképpen örül is. (...) A boldogság azonban nem az öröm kiteljesedése vagy a szenvedés tökéletes hiánya, hanem a szeretet beteljesedése.
Nádas Péter