Ugrás a tartalomra
A boldogság főföltétele a megelégedés. Minden haladás csírája az elégedetlenség. S az emberiség e két ellentét között hányódik évezredek óta. Ebben rejlik minden küzdelmének nyitja.
Kapcsolódó idézetek
-
A boldogság a hétköznapok üzemzavara, a teher, a nehézségek, a különféle megpróbáltatások jelzik a létezés tényét, meg a csalódások, a felfordulás.
Szabó Magda
-
Az elégedettség forrása gondolkodásunkban rejlik, és aki az emberi természetre vonatkozó csekély ismereteinek köszönhetően úgy keresi boldogságát, hogy mindent meg akar változtatni, kivéve önmagát, reménytelen dologra pazarolja életét, mert csak megsokszorozza szenvedéseit, holott ezek megszüntetését kellene legfőbb céljának tekintenie.
Samuel Johnson
-
Az elégedettség minden haladás ellensége - mint ahogy a lemondás is. Ha az ember azt hiszi magáról, hogy tökéletes, akkor nem tesz semmi erőfeszítést, hogy előbbre jusson, ha pedig feladja a próbálkozást, szintén nem tesz erőfeszítést.
Edward de Bono
-
A boldogságnak legnagyobb támaszpontja az igazságszeretet és hûség; hazudozás s bizalomhiány oly akadályokat gördítenek az ember útjába, melyet csak nagy keserûséggel és igen nehezen háríthatunk el.
Kalocsa Róza
-
A boldogság a nem ismeretlen akadályok legyőzéséből és a nem ismeretlen célok felé való törekvésből, valamint az öröm feletti elmélkedésből vagy az öröm megéléséből származik.
Lafayette Ron Hubbard
-
A boldogság (...) talán nem más, mint az élet értelmével kapcsolatos személyes téveszméink összehangolása az uralkodó kollektív téveszmékkel. Amíg személyes narratívám összhangban van a körülöttem lévő emberek narratíváival, meg tudom magam győzni arról, hogy az életemnek van értelme, és ebben a meggyőződésben boldogságot lelek.
Yuval Noah Harari
-
A világ, és minden, ami benne foglaltatik, ellentétekben nyilvánul meg: van nappal és éjszaka, szeretet és gyûlölet... (...) A gond csak az, hogy az ember ezt a kettősséget többnyire összeegyeztethetetlen ellentétek sorának éli meg. Például boldogságot kizárólag a szenvedés ellentétének tekinti. Ez részben igaz is, másrészt viszont a kettő elválaszthatatlanul összetartozik, mint egy érme két oldala.
-
Talán érdemes lenne átfogalmazni a boldogság definícióját. Sokan azt hiszik, valamiféle pezsgés, amelyet bizonyos dolgok okoznak. Ez azonban függőséghez, a boldogság hajszolásához vezet. Ezzel pedig állandó elégedetlenség jár együtt, soha semmi nem elég, így folyton csalódunk. Ehelyett stabil belső elégedettséget céloznék meg, amelyhez nem kell kiváltó ok, hanem tartós és állandó.
Gelong Thubten
-
A boldogság más, mint az öröm. A boldogsághoz hozzátartozik a küzdelem, a tudás, a teljesítmény.
-
Mindaz, amiből az emberek boldogsága áll: az élet kényelme, a gazdagság, sőt maga az élet is badarság.
Lev Tolsztoj