Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A célok háromnegyede sosem valósul meg, a megvalósult célok többsége pedig nem hoz komoly eredményt, mert állandóan csak készülünk az életre, ahelyett, hogy élnénk. Vagyis a jelent feláldozzuk a jövő oltárán.

Arnold Bennett
🎊 Új év eleje 🔭 Csillagászat
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Nem hiszem, hogy az emberi életnek jövőbe mutató vagy összegező értelme volna. Az egyes dolgainknak, amiket csinálunk, azoknak mindig van valamilyen céljuk. Szeretném elérni ezt a poharat, ezért utánanyúlok, és így tovább. Ezt jogtalanul kiterjesztjük az egész létünkre, pedig ilyen értelemben nincs az életnek értelme és célja. Pléh Csaba
  2. Az ember feláldozza az egészségét, hogy pénzt keressen. Aztán feláldozza a pénzét, hogy visszaszerezze az egészségét. És mivel olyan izgatott a jövőjével kapcsolatban, hogy elfelejti élvezni a jelent, az eredmény az, hogy nem él sem a jelenben, sem a jövőben; úgy él, mintha soha nem halna meg, és aztán úgy hal meg, hogy sohasem élt igazán.
  3. Sohasem igazodunk a jelenhez. Jobban értékeljük a jövőt, úgy érezzük, mintha túl lassan jönne el, szeretnénk meggyorsítani a bekövetkeztét. Ugyanakkor a múltat idézzük, szeretnénk feltartóztatni, szerintünk nagyon gyorsan múlik el... Aki átvizsgálja a gondolatait, észreveszi, hogy azok csak a múlttal vagy a jövővel foglalkoznak. Alig gondolunk a jelenünkre, akkor is csak olyanformán, mintha azt akarnánk kideríteni, hogy mit is teszünk majd a jövőben. Tulajdonképp sohasem élünk igazán, csak reménykedünk, hogy majd még élünk. Blaise Pascal
  4. Sokan úgy élik az életüket, hogy látszólag álmaik, céljaik valóra váltásán fáradoznak, ám eközben tudattalan hiedelmeik azt sugallják, hogy úgysem kaphatják meg, amire vágynak. Amikor aztán kudarcot vallanak az áhított eredmények elérésében, immár tudatosan is rögzül bennük, hogy tényleg nem érhetik el, amit szeretnének.
  5. Az ember mindig a jövőjéért cselekszik. Azt hiszem, ez alapvető hiba a mi életünkben. Soha nem a jelent éljük, hanem mindig valamilyen jövőbeli cél miatt robotolunk, csesszük el az életünket. Semmit nem csinálunk jelen időben a jövő idő miatt, és ez manifesztté tesz egy ilyen állapotot. A betegség fordít, s lehetetlenné is teszi azt a dolgot. Jelen időben élsz, mert nincs jövő idő. Déri János
  6. A jövő miatt aggódunk, és a múltban élünk. És olyan gyakran kihagyjuk azt, ami előttünk van. Az egyszerût, és a jót alapnak vesszük, amíg az egyszerû és a jó nem mûködik tovább.
  7. Az élet unalmas és céltalan. Mind nagy reményekkel kezdjük, aztán lemondunk ezekről. Rádöbbenünk, hogy előbb vagy utóbb úgy is meghalunk, anélkül, hogy megtaláltuk volna a választ a nagy kérdésekre. Mindenféle bonyolult elméletet dolgozunk ki, amik egyszerûen csak más szempontból közelítik meg a mindennapi valóságot, de közben a nagy és igazi dolgokra vonatkozó tényleges tudásmennyiségünk egy kicsit sem nő. Alapvetően mind rövid és kiábrándító életet élünk. Irvine Welsh
  8. Az élet komoly problémái soha nem oldódnak meg teljesen. Ha valaha is úgy tûnne, hogy ez a kijelentés mégsem igaz, akkor az biztos jele annak, hogy valami elveszett. Úgy tûnik, egy probléma értelme és célja nem a megoldásban rejlik, hanem abban, hogy szakadatlanul dolgozunk rajta. Carl Gustav Jung
  9. Életerőnk nagyon sokszor fölöslegesen, értelmetlenül elfolyik olyan célokért, amelyek nem adnak maradandó boldogságot, és mi még bután büszkék is vagyunk megvalósításainkra. Böjte Csaba
  10. Az ember jórészt azzal teszi tönkre az életét, hogy rettegve vagy reménykedve folyton azt várja, mi lesz holnap. Nincs egy pillanatnyi nyugta, mindig a következő pillanatra gondol, aztán az utána következőre, s így nem tudja élvezni a jelent. Robert Merle
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat