Ugrás a tartalomra
A csodavárás sokkal általánosabb emberi és történelmi jelenség, semhogy egy kor kizárólagos sajátjának lehetne feltüntetni. Az ó-egyház állandó csodavárásban élt és a csodák be is következtek; Kr. u. 1000-ben az egész emberiség vonagló izgalomban várta a legnagyobb csodát, a világ végét és a csoda nem következett be. A csodavárás nem jellemző a korra; csak az, hogy miféle csodát vár.
Kapcsolódó idézetek
-
Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni.
Márai Sándor
-
Csoda az, ami bennünk és körülöttünk van - de nem vesszük észre. Amíg éljük, azt hisszük, természetes... Csak amikor elmúlt már, döbbenünk rá, hogy csodában éltünk. Utólag. De akkor már késő.
Müller Péter
-
Van egy másik karácsony. Egy másik karácsony, amit nem az év egy meghatározott napján ünnepelünk. Sőt. Valójában azt sem tudjuk, melyik év melyik napján lep meg. Mégis, ugyanúgy várjuk, sőt, még jobban, mint azt a bizonyosat. Mert csodára várunk. A legnagyobbra. Az Élet csodájára.
Csitáry-Hock Tamás
-
A csodavárás taszítja a csodákat, vagy, ami még rosszabb, eltorzítja a csoda képét, elnyomorítja nem sejtett tiszta arcát.
Eduard Petiska
-
A csodák mindig karácsonykor történnek. Csak ki kell várni.
Matt Haig
-
Bár nem hiszünk a csodákban, mégiscsak csodának nevezünk mindent, amit nem fog fel az emberi értelem, amit nem szögezett le, nem bizonyított be a tudomány. Idővel, amikor majd a tudomány behatol az alkotás titkaiba, persze hogy eltûnik a csoda. De az az érzésem, hogy ez még igencsak sokára lesz.
-
Minden csoda két napig tart. Régebben még három napig tartott, de azóta felgyorsult a világ.
-
A csoda feladata, hogy vallási áhítattal töltse el a hívő embert. Az ember a csodát nem bizonyítja, hanem hisz benne, hite meggyőződésből táplálkozik, és pontosan ez az a mód, ahogy a hívőnek a valláshoz viszonyulnia kell.
Michael Shermer
-
Az igazi várakozás pedig nem egyéb, mint szüntelen átváltozás. Aki elkezd várni, nem egészen ugyanaz, mint akihez a várt eredmény elérkezik. Vagyis nem a várakozás tárgya változik meg az időben, hanem mi magunk.
Müller Péter
-
Isten a világmindenség megteremtésével megtette a maga csodáját. A Földön a csodatevés emberi foglalkozás. Csak éppen csodát tenni nehezebb, mint csodát várni.