Ugrás a tartalomra
A dolgokat egyedül belülről lehet átélni. Azonosulni kell velük, hogy minden lehetőségükkel, veszélyükkel magunk mögött hagyhassuk őket. Aki áthaladt az alvilágon, az megszabadult a pokoltól.
Kapcsolódó idézetek
-
A szenvedés olyan állapot, amelyben az ember mindenkitől eltávolodik. Egyedül van. Ha kézbe vesszük a szenvedésünket, egészen úrrá leszünk rajta, és kijövünk belőle úgy, hogy kihozunk magunkkal valamit: ez győzelem, ennek van értelme. Nem üres kézzel jönni ki belőle... hiszen máskülönben minek járnánk meg a poklot?
Szvetlana Alekszijevics
-
Csak az élhet együtt a világegyetemmel, a maga teljességében és végtelenségében, aki ki tud bújni a bőréből, el tudja felejteni önmagát és a kényszerítő körülményeket.
-
Vannak dolgok, amiket egyedül kell megtennünk. Ha át akarjuk ugrani az előttünk tátongó mélységes szakadékot, akkor nekifutás közben csak a saját hitünk adhat erőt. Nekünk kell ugranunk, és hinnünk kell önmagunkban.
-
Amin túllépünk, annak meg kell halni bennünk. Csak utána lehet "föltámadni" - új életet kezdeni.
Müller Péter
-
Csak abban reménykedem, hogy a pokol annyira erősen éget majd, hogy lehetőségünk nyílik a megtisztulási folyamatra. Tényleg. Ez az egy kiút létezik. De hogy ez a mélységből való kimászás melyikőtöknél mikor fog elindulni, az mindig az általatok megélt pokoltól függ.
Csernus Imre
-
Az ember bárhonnan fel tud állni. Bármilyen helyzetből, bármilyen mélységből fel tud állni, ha eldönti, hogy szeretne kilépni. A bántalmazó közegből a lehető legnehezebb. Ott egy picit meg kell halni, hogy az ember meglássa azt, hogy a kilépés után van élet és van esélye a boldog életnek. Abban kell hinni, hogy minden jobb annál, mint hogy az ember elnyomottként és önmaga árnyékában éljen.
-
Nincs ennél rosszabb érzés, nem igaz? Hogy folyton egyedül kell lennünk. Tudom, miért fáj neked, mert régen én is ebben a pokolban szenvedtem. De kiszabadultam, végül találtam embereket, akik fontosak nekem. Többet érnek nekem, mint az életem, megmentettek a borzasztó magánytól. Nem adom őket. Egyiküket sem.
-
A megpróbáltatásban csak a legelszántabb bátorság segít. A lélek élvezi a bátorságot, és elfelejti, hogy töprengjen a bajon.
Stendhal
-
Két módja van a szenvedés elkerülésének. Az első sok mindenkinek sikerül: elfogadni a poklot, oly mértékig beleszokni, hogy már észre sem vesszük. A másik módszer merész, állandó éberséget és tanulást követel: megkeresni és felismerni azt, ami a pokol közepette nem pokol, és lehetővé tenni, hogy fönnmaradjon, teret adni neki.
Dasa Drndic
-
Vagyunk nagyon fent, és zuhanunk nagyon mélyre. Mindegyiket meg kell élni ahhoz, hogy egyben legyünk, érezzük, hogy fáj, érezzük, hogy jó nekünk.
Balatoni József