Ugrás a tartalomra
A döntéseket és eseményeket, a nemzetközi konfliktusokat és a polgárháborúkat csakis akkor érthetjük meg, ha a legkörültekintőbben számításba vesszük a reményeket, a félelmeket és a történelmi előítéleteket, s hogy mindezeket hogyan befolyásolják az egyént, a társadalmakat és az országokat formáló fizikai körülmények, vagyis maga a földrajz.
Kapcsolódó idézetek
-
A politikai események magyarázatában a földrajznak nagyobb a szerepe, mint hinnénk. A térképek sok hosszas, elvont eszmefuttatást tesznek egy pillanat alatt magától értetődővé és kézzelfoghatóvá.
Krekó Péter
-
A földrajz kulcsfontosságú: behatárolja, mit tehet, és mit nem az emberiség. Persze a politikusok is fontosak, de a földrajz fontosabb. Az emberek döntései - most és a jövőben is - sosem függetlenek a fizikai kontextustól. Minden ország történetének kiindulópontja a szomszédokhoz, a hajózási útvonalakhoz és a természeti erőforrásokhoz viszonyított elhelyezkedése. (...) A földrajz nem egyenlő a sorssal - hiszen az ember beleszólhat az események alakulásába -, de igenis számít.
Tim Marshall
-
A földrajznak az emberi történelmet meghatározó tényezőként való értelmezése talán kissé sivár szemléletmód, meglehet, ezért nem kedvelik egyes értelmiségi körökben. Azt sugallja, hogy a természet hatalmasabb az embernél, és sorsunk fölött csak korlátozott mértékben rendelkezhetünk. Ám nyilvánvaló, hogy más tényezők is befolyásolják az eseményeket. Bárki értelmes ember beláthatja, hogy a modern technológia lassan megpuhítja a geográfia vastörvényeit.
Tim Marshall
-
A földrajzi adottságok természetesen nem határoznak meg minden eseményt és folyamatot. A történelem hullámverésében fel-felbukkannak hatalmas eszmék és nagy formátumú vezetők - ám mindennek és mindenkinek az adott földrajzi helyzet korlátai között kell érvényesülnie és tevékenykednie.
Tim Marshall
-
A táj, ahol élünk, mindig alakította az embert. Befolyásolta a háborúkat, hatással volt a hatalom mûködésére, a politikai folyamatokra és a világ majd minden szegletét elfoglaló embercsoportok társadalmi fejlődésére. A technológia látszólag áthidalja a népeket elválasztó fizikai és szellemi szakadékokat, de nagyon is könnyû megfeledkezni arról, hogy milyen sokat számít a földterület, ahol élünk, dolgozunk és felneveljük a gyermekeinket, s hogy a bolygónkon élő hétmilliárd ember vezetőinek döntéseit bizonyos mértékig meghatározzák a mindnyájunkat korlátok közé szorító folyók, hegységek, sivatagok, tavak és tengerek - ahogy ez a múltban is történt.
Tim Marshall
-
A háború oka a földrajz - a politikai földrajz. Semmi egyéb.
Terence Hanbury White
-
Létezik egy valós léthelyzet, ez tagadhatatlan, de túl nagy ahhoz, hogy bárki teljes egészében megismerje, ezért képzeletünk segítségével megérthetővé kell tennünk. Vagyis mindenkinek van ideológiája, és ez jó. Olyan sok információ ömlik az agyunkba, a szenzoros élményektől kezdve a változatos véletlenszerû és közvetett ingerekig, hogy szükségünk van valamiféle személyre szabott rendezőelvre ahhoz, hogy úgy tudjuk értelmezni ezeket, ami lehetővé teszi a döntést és a cselekvést. Világnézet, filozófia, vallás: ezek mind a feljebb definiált ideológia szinonimái, és a természettudomány is, bár az másképp, speciális módon abból kifolyólag, ahogyan folyamatosan egyeztet a valóság változatos módszerrel történő vizsgálataival, és élesíti a fókuszt.
Kim Stanley Robinson
-
A történelem rálátást kínál a dolgokra. Megértést. Az utánunk jövő nemzedékek sokkal világosabban láthatják a mi korunkat. Persze, csak ha akarják. Visszatekintve érthetőbbé válnak még az olyan dolgok is, hogy mitől tartott két hétig, két hónapig, két évig vagy akár kétszáz évig egy háború. Az utódaink már világosabban fogják látni, hogy a döntéseink közül melyik volt a helyes, és melyik a helytelen. Amikor tombol a harc, akkor még a legjobb emberek sem mindig tudják, mi a jó és mi a rossz.
Kate Mosse
-
Gazdaság és politika? A világot az érzelmek, legendák, benyomások és jelképek irányítják. Bármi másnál jobban hatnak az emberekre.
-
A világtörténelem drámai probléma. Nem egyéb, mint az emberi kollektív lélek tarka, zavaros és változatos, de mégis határozott lélektani törvények szerint lefolyó végzetútja, melynek egyes szakaszai nem csak egymásra, hanem egymásból is következnek.
Egon Friedell