Ugrás a tartalomra
A döntő érv, amiért elítéljük az állatkínzást, szerintem nem más, mint hogy indokolatlanul és szükségtelenül ártalmára van az állatoknak, ami önmagában is helytelen.
Kapcsolódó idézetek
-
Ha meg lehet élni csak növényi táplálékon - márpedig meg lehet -, akkor nem etikus dolog megenni az állatokat. Nincs szükség húsevésre, és egy állatot megölni ugyanúgy gyilkosság, mint az emberölés.
Laár András
-
Az erőszak, ha van más választás, erkölcstelen. Az erőszak, amikor nincs más, a túlélés.
-
Hasonlóképpen ahhoz, ahogy erkölcsi alapon korlátozzuk azokat a területeket, ahol embereket használnának kutatási célra (függetlenül attól, hogy az ember lenne a lehető legjobb tudományos modell), erkölcsi alapon korlátoznunk kell az állatok indokolható felhasználását is. Végtére is az állatok nem az embert szolgáló eszközök!
-
Az állatok nem viselkednek úgy, mint az emberek. (...) Ha harcolniuk kell, harcolnak. Ha ölniük kell, ölnek. De nem használják az eszüket arra, hogy kimódolják, miként lehet megzavarni más lények életét, és hogyan lehet ártalmukra lenni. Méltóságuk van és becsületes állati természetük.
-
Az állatok közül egyedül az ember kegyetlen. Egyedül ő az, aki azért okoz fájdalmat, mert örömét leli benne.
Mark Twain
-
Az emberek rosszul teszik, ha csak úgy hirtelenében gondolnak egyet, és kutyát vásárolnak, fölösleges akár csak kutyát tartania, hiszen a kutya nem csak afféle ösztöneire, vagy, mit tudom én, mire hallgató oktalan állat.
-
Végleg szakítanunk csakis kegyetlenül lehet. Ostoba önáltatás azt képzelni, hogy ez fájdalom nélkül is megy.
Mario Soldati
-
Az ember az egyetlen állatfaj, amely képes tulajdon halálának a gondolatát elfogadni, és az egyetlen, amely kétségbeesik miatta. Furcsa faj, valóban: ádázul pusztítja önmagát, és ádázul küzd önnön fennmaradásáért.
Robert Merle
-
Az evolúciós folyamatban az erkölcsi megfontolások egyszerûen értelmetlenek. Amennyiben az állatok genetikailag meghatározott viselkedése olyan, hogy egymás javát szolgálja, az evolúció logikája azt kívánja, hogy az effajta hajlamok alapja végül az önzés legyen, máskülönben nem maradnának fenn.
David P. Barash
-
Az a balga hit, hogy az állatokkal szemben való viselkedésünknek nincs erkölcsi jelentősége - vagy hogy ennek az erkölcsi felfogásnak nyelvén szóljunk: az állatokkal szemben nincsenek kötelességeink -, felháborító durvaság és barbárság.
Arthur Schopenhauer