Ugrás a tartalomra
A fejlődés alapvető jellemzője mindig az, hogy nem önmagában alakul, hanem sajátos tevékenységek és sajátos konfliktusok és válságok irányítják.
Kapcsolódó idézetek
-
A fejlődés általában nem simán és egyenletesen zajlik; sokkal jellemzőbb, hogy meg-meglódul, majd leáll egy időre, míg az új lehetőségek beépülnek a különféle szervezetekbe, és a következő gyors fejlődési szakasz alapjai megszilárdulnak.
Martin Ford
-
Az állam fejlődésének jellemző jegyét nem mind nagyobb merevségében, hanem épp ellenkezőleg: rugalmasságában, előrenyomulásra és visszavonulásra való képességében kell látnunk.
Michel Foucault
-
A krízis nem rendkívüli malőr, hanem része, sőt gyakran következménye az emberi nem ténykedésének. Az úgynevezett zavartalan fejlődés az a szakasz, amely alatt a növekedés, haladás kifejleszti a szakaszt megtörő zavarokat.
Bod Péter Ákos
-
Az ember fejlődésének módja egyedi; nincsenek szabályok, és számtalan módon végbemehet. Van úgy, hogy hirtelen és azonnal felismer valamit. Olyan belátásra tesz szert egy pillanat alatt, amely örökre megváltoztatja az életét. A fejlődés máskor lassú és óvatos.
-
Az evolúció folyamatát mindig valami bekövetkezett vagy folyamatosan érvényesülő hatásra adott válaszok tartják mozgásban, nem pedig valami távoli cél reménye és szolgálata.
Elaine Morgan
-
A fejlődés szép szó, de a fejlődést a változás teszi lehetővé. És a változásnak mindig van ellensége.
Robert Francis Kennedy
-
A fejlődés irányvonala nem feltétlenül a fejlődés erényvonala.
-
A történések többnyire öntörvényû pályán haladnak, a tárgyak eredetüktől fogva gonoszak és kiismerhetetlenek, életünk pedig egymáson felülkerekedni akaró erőterek vonzásában-taszításában formálódik.
Tóth Gábor Ákos
-
A birodalmak, és valójában a kormányok általános jellemzője, hogy kezdetben a jó dolgok érvényesülnek bennük, aztán minél tovább maradnak fenn, a dolgok egyre rosszabbra fordulnak.
Matt Ridley
-
Az ember veleszületett tendenciával rendelkezik, hogy aktualizálja, megvalósítsa és kibontakoztassa önmagát. Ez életünk fő hajtóereje, az egyéni magatartás mozgatórugója.