Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A felbujtás nem más, mint szavak, lefordítható, gazdátlan szavak, melyek szájról szájra, nyelvről nyelvre és századról századra járnak, s ugyanazokra a tettekre bujtanak fel, amióta csak emberek, nyelvek és hallgatásra alkalmas fülek vannak a világon.

Javier Marías
🔮 Jövőkép 🙏 Szerénység
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A nyelv nem más, mint az emberek által szőtt összeesküvés. (...) Ha valaki beszél, akkor az illető csak hangokat ad ki, de a szavak értelmét én rakom össze. Sadhguru
  2. Tudja, sokszor a szavak hibásak csak. Az ember akar valami jót, s a szavak másképpen jönnek valamiképpen, és egészen más lesz belőle, mint amit az ember akart. A szavak csak úgy jönnek, az ember nem is gondol oda, csak kimondja őket. És készen van a baj. Wass Albert
  3. Az emberek általában túlzott jelentőséget tulajdonítanak a szavaknak. Rabjai annak a téveszmének, hogy a beszéd nagy eredményeket hozhat. Pedig a valóságban a szavak szükségképpen leggyöngébb pontjai minden érvelésnek. Hiszen csak homályosan közvetítik a mögöttük háborgó nagy indulatokat és vágyakat. Csak amikor a fecsegő nyelv elhallgat, akkor fülel a szív. Theodore Dreiser
  4. A világ csak azért van tele kimondott szavakkal, hogy alattuk jobban elrejtőzködhessék az elhallgatott, és zajgásukba vesszen a titok, ami az emberek s dolgok mögött van. Thomas Mann
  5. Szavak. Megint csak szavak. Mindössze arra szolgálnak, hogy bonyolultabbá tegyék a dolgokat. Paulo Coelho
  6. A szavak arra valók, hogy hazudjunk velük. Fegyverek csupán, amik becsapják az embert.
  7. A szavak az egyetlen fegyverünk. De ezekkel a szavakkal rengeteg mondanivalónk lehet. Vigdís Finnbogadóttir
  8. A probléma afféle démon, időnként betéved az emberek közé, és gondokat okoz, meg kell oldani. Gyakran hallani az emberek szájából, ami azt jelenti, hogy sok-sok ilyesfajta démon forgolódik az emberek közt, felbukkannak, eltûnnek valahová, hírük sincs, de megint jönnek újak, és rávetik magukat az emberekre.
  9. Mindennek a szavak az okai. Szavakkal mindent meg lehet magyarázni, mindent igazolni lehet. A szavak a tetteink álcázásául szolgálnak. Szavakkal azt bizonyítunk be, amit akarunk, majd az ellenkezőjét is. Száraz Miklós György
  10. A háború úgy kezdődik, hogy az emberek, mindenütt a világon, szobákban ülnek, napi gondjaikról, becsvágyaikról beszélnek, s aztán egyszerre kiejti valaki ezt a szót: "háború" - s akkor nem hallgatnak el, nem merednek maguk elé szótlan iszonyattal, hanem minden hangnemben, természetes hangsúlyozással felelik: "háború" - s arról beszélnek, lehetséges-e, s mikor, s milyen mértékben? Így kezdődik. Márai Sándor
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat