A felejtés bûne ellened fordult, és te jöttél; legyengülten, örök hiányérzettől szomjasan, jöttél, hogy kiszolgáltasd magadat annak, aki a várakozásban, gyûlöletben és a te határtalan félelmedben erőssé lett, aki verejtékedből, véredből, könnyeidből táplálkozik, és most megvív veled saját szabadságáért; a külön útért, a hatalomért fölötted és ellened.

Kapcsolódó idézetek

1. Meddig vergődni még, az irgalmas sötétben elrejtve, hogy pirít a bosszúság s a szégyen; ígérő titkokat kutatva ostobán, kapkodni lázasan egy tûnt igéd után; mormolni százszor egy rég elhalt párbeszédet, enyhíteni egy szón, mely egyszer fájt tenéked; s leintve részegen a hûvös ész szavát, neveddel verni fel a néma éjszakát! Afanaszij Afanaszjevics Fet
2. Emberek jönnek feléd a múltból, tekintetek érnek, szavak zsongnak. És mérhetetlenül vágyódsz oda vissza, ahonnan a sors elszakított. Fáj, tudom. Lelked eltépett gyökérszálai véreznek ilyenkor. És ez a fájdalom gyakorta visszatér. Wass Albert
3. Önmagamról megfeledkezve féltem őt, tudván, hogy elvesztése egyben az én vesztem is. Ha elvennéd tőlem, megvakítanál. Megvakítanád szívemet, lelkemet; arra kényszerülnék, hogy ne lássam többé az élet, a Világ szépségét. Vavyan Fable
4. Végre azt érzem (...), hogy újra van szívem. Hogy a rossz, bûnös, rideg szívem életre kelt, és csakis miattad. És talán önzés, de ezt még érezni akarom, veled vagy nélküled. Ha nem jössz, én akkor is ezzel a szívvel szeretnék tovább élni! Az utolsó percig várok rád!
5. Senki sem bánt, nem fenyeget. Mégis úgy érzed, összeroppansz, nem bírod tovább, sebek fakadnak fel benned, vérzel belül. Hangok, képek - s a hozzájuk csatlakozó emlékezet osztja a sebeket; lemészárolt tetszhalott és kivérzett vágyaid felhorgadnak, összecsapnak tudásoddal, nem bánják, állod-e; s te nem állod. Leülsz. Pihenned kell. Töröd a fejed. Kimenekülnél. A visszaút ismerős... túl könnyû lenne visszamenni. És ha előre mennél? Mit találhatsz?... Talán csak álmodod. Rémálom kategóriás őrület. Még mindig felébredhetsz. Láthatod, van esély. Vavyan Fable
6. Abban a pillanatban, amikor éppen szenvedsz a szabadságért, rádöbbensz majd, hogy a szabadság nem létezik, legfeljebb csak azért létezett, mert kerested: egy álmot keresel mindig, a születésed előtti léted emlékeiből keletkezett ideát, azét az időét, amikor teljesen szabad voltál, mert egyedül voltál. Oriana Fallaci
7. Ahhoz, hogy megismerjünk valamit, el kell veszítenünk. Mindenki letér a belső világába, belső terébe vezető útról, és lassanként éhezni, sóvárogni kezd utána. Éhség támad benne, szomjúságot érez. Hívás érkezik legbensőbb énjétől, hogy térjen haza, és az egyén utazni kezd. Ezt jelenti keresőnek lenni. Visszatérés abba a meleg, belső térbe, amelyet egy napon elhagytunk. Nem szerzel vele semmi újat. Olyasmit szerzel vele, ami mindig is ott volt, most mégis nagy nyereség lesz, mert végre először látni fogod, mi is az. Amikor utoljára abban a térben voltál, magától értetődőnek tekintetted. Osho
8. S aztán van az ellenség. Nem ellenfél ő, több annál. Mintha a végzet kijelölt volna kettőtöket egy párharcra, melynek nincs oka, sem értelme. Tudsz róla, ahogy ő is tud felőled, noha az élet, a pálya semmilyen területén nem keresztezted útját. Gyûlöl téged, kenyeredre, életedre tör: soha nem vétettél ellene. Egy életen át kerülitek és keresitek egymást. Márai Sándor
9. Te vagy, mi van, te vagy az emlék, te vagy, ki küld és hívogat futnék tetőled s visszamennék, dajkáld el az én kínomat. Kosztolányi Dezső
10. Mikor alszom, eszem, vagy beszélgetek vidáman, azt hiszem, szabad vagyok s magamé már egészen: Te jössz és szívemre ejted parancsoló kezed s én látod újra, újra, jaj, újra rab leszek.