Meddig vergődni még, az irgalmas sötétben elrejtve, hogy pirít a bosszúság s a szégyen; ígérő titkokat kutatva ostobán, kapkodni lázasan egy tûnt igéd után; mormolni százszor egy rég elhalt párbeszédet, enyhíteni egy szón, mely egyszer fájt tenéked; s leintve részegen a hûvös ész szavát, neveddel verni fel a néma éjszakát!

Kapcsolódó idézetek

1. Legyen áldott a Te neved, melytől most is remeg az éj. Áldott legyen a szégyened, amelybe elrejteztél. Váci Mihály
2. Mi lehet jogosabb, emberségesebb, mint csalással enyhíteni a fájdalmat? Mi lenne velünk, szent isten, ha a nők megvonnák tőlünk a hazugság irgalmát? Hazudj, szerelmem, hazudj irántam való könyörületből! Add nekem az álmot, amely a sötét bánatot kiszínezi! Hazudj minden lelkifurdalás nélkül! Új káprázatot adsz vele, a szépség és a szerelem káprázata mellé. Anatole France
3. Hogy untatlak. Hogy irigyelsz. Hogy élek. Hogy elunlak. Hogy félsz tőlem. Hogy nem félsz. Hogy kérni foglak. Hogy hiába kérlek. Hogy nem értesz. Hogy értlek. Félni jár belém a lélek. Fodor Ákos
4. Mi engem ölt, a forró gyötrelem, most végig ömlik rajtad, mint a genny, sötét leszel, behorpadt néma seb, akár az éj, s az arcom odalent. Pilinszky János
5. Ajkad egy új, csodás igét keres, Telit, zengőt, a régi szóknál szebbet, Az esti felhő... hûvösebbet, Talán ezt: ölj meg! tán ezt, hogy: szeress! Tóth Árpád
6. Lassú kortyokban nyelném újra és újra drága lényed mámorító közelséged soha meg nem unnám veled a létezés szégyenét elviselni megtanulnám de fogytán már időnk otthonunk és vesztőhelyünk ez a sivár kietlen terep ne sírj te gyönyörûséges ne fordítsd el a fejed öleljük inkább át egymást vacogva hideglelősen ameddig csak lehet.
7. Sötétben bolyongó, szánalmas árnyék, Tetteiddel fájdalmat és szenvedést okozol, Bûnben elmerült, tisztátalan lélek, Kíváncsi vagy, milyen a halál?
8. Gyûlöllek, mar a védtelen harag, elfordulok, hogy meg ne lássalak, félek, fagyok, borzongok, engedek, fogam megkoccan, nehogy kérjelek: szeress, ölelj, megöl a szomjúság, kezdődjön újra bennünk a világ, az ősi ködben két felhőgomoly egymás felé húz, borulj rám, omolj, összecsapásunk villám, néma csók, csak te! csak én! borulók, lázadók, belőlünk szülessen a csóvás fény, mindenben te és mindig újra én! Hajnal Anna
9. Beszélni: - Nem irtóztok? Minden szavatoknál remegnetek kellene... S egy óráig mérlegelni minden szót... Nem adja-e ki titkaitokat? Nem árulja-e el, hogy kik vagytok... s nem csúszik-e ki mellette még egy másik, - valami jeladás arról, hogy hol bujkáltok álmaitokban? S nem válik-e ténnyé, jóvátehetetlen valósággá, ami lelketek sötétségében eddig, mint bizonytalan árnyék imbolygott csupán? A beszéd árulótok, - jól vigyázzatok! Füst Milán
10. Ha gond vagy bosszúság napomat árnyba vonja, s forró csókjaidat csak úgy lanyhán viszonzom én - ne gondolj semmi rosszra, ne kételkedj s ne haragudj! (...) Nem hagylak cserben én, de ha te elhagysz engem, vád csap rád, magány, rettenet, s belátod: csúf a sors, s becsülni kezded csendben fanyar, hûvös szerelmemet. Jakov Petrovics Polonszkij