Ugrás a tartalomra
A felnőtté válás fontos feladata, hogy kitapogassuk gyengeségeinket, erősségeinket, hogy meglássuk, milyen hajlamainkat kell erősítenünk, mint a jó fogathajtó, aki tudja, melyik lovat kell ösztökélni, különben lelassítja a haladást, és melyiket kell megszelídíteni, visszafogni, amelyik könnyen az árokba boríthatja a kocsit.
Kapcsolódó idézetek
-
Ez a felnőtté válás egyik nagy leckéje: megtanulni, hogy az emberek egyaránt képesek jóra és rosszra.
Cassandra Clare
-
A felnőtté válás egyik fő feladata, hogy megtanuljuk elfelejteni a belénk táplált elképzeléseket arról, ki érdemel elismerést és ki érdemel szeretetet.
-
Vannak dolgok, amik mozgatják a férfit. Mintha áramlatok lennének benne, mint a vízben. Amik ellen nem tehet semmit. (...) Felnőni azt jelenti, meg kell tanulni boldogulni azzal az áramlattal: megtanulni, mikor kapaszkodj, mikor dobd le a horgonyt, mikor engedd magad sodortatni.
Jesmyn Ward
-
Gyerekkorban másokat jónak vagy rossznak látunk - ez az egyszerû gondolkodás épp a legsérülékenyebb életkorban megvédi a kicsi és védtelen gyermekeket. A felnőtté válás során azonban már észrevesszük, hogy az emberek jók és rosszak is egyben, illetve jók, csak megvannak a hibáik és a rossz oldalaik. Többé-kevésbé tiszteljük őket, és a mi felelősségünk, hogy mit veszünk át tőlük, és mit nem.
Steve Biddulph
-
El kell döntened, hogy milyen ember akarsz lenni felnőtt korodban, mert az az ember, aki lehet jó, lehet rossz, fontos lesz a világnak.
-
A személyiségfejlődés szempontjából fontos, hogy az ember tisztában legyen a saját korlátaival, tévedéseivel, sőt a kudarcaival is.
J. D. Barker
-
Meg kell tanulni elviselni és feldolgozni bizonyos mennyiségû stresszt és agressziót, mert a felnőttéletben ez (...) az a képesség, ami megvéd és a konstruktív megoldásokat biztosítja.
Tari Annamária
-
Amíg felnő az ember, át kell esnie egy-két nagyon nehéz leckén is.
-
Előbb-utóbb eljön az az idő, amikor mindannyiunknak felelősségteljes felnőtté kell válnunk és megtanulnunk lemondani a vágyainkról, hogy a helyes utat választhassuk. Egy életen át felelősségteljesnek lenni persze nem mindig könnyû feladat, és az évek múlásával sokaknak ez a teher már-már elviselhetetlenné válik, de azért igyekszünk helyesen cselekedni és jót tenni nem csak magunkkal, hanem azokkal is, akiket szeretünk.
-
Felnőni azt jelenti, hogy az ember egyre ügyesebben tud eligazodni az élet játékszabályaiban. Mert ezt is észre kell venni annak, aki fel akar nőni: az élet mindenekfölött játék. Rettentően komoly játék, nem vitás, de attól még nem kevésbé játék. Ezt a játékot úgy kell játszanunk, hogy minden izmunkat megfeszítjük a győzelemért, de mint minden játékban, itt sem csak ezért, hanem magáért a játékért is hajtunk. Sőt igazán a játék öröme számít.