A felnőttek sokszor nem értik meg, hogy a gyerek számára sokkal fontosabb az a tény, hogy foglalkozzanak vele, mint az, hogy ezt milyen jelleggel teszik, dicsérik-e vagy büntetik. A lényeg a törődés. Ezért az agresszivitás, az engedetlenség kiváló lehetőség arra, hogy a gyerek felhívja magára a felnőttek figyelmét, és kikényszerítse a vele való foglalkozást.

Kapcsolódó idézetek

1. Sok gyerek kegyetlensége a felnőttek rajtuk gyakorolt kegyetlenségéből ered. Egy embert nem üthetnek anélkül, hogy ő ne akarna akkor másvalakit megütni. Alexander Sutherland Neill
2. Az olyan szülők, akik nem vállalják a fegyelmezés felelősségét, azt hiszik, egyszerûen kibújhatnak a helyes gyerekneveléssel együtt járó szükséges konfliktus alól. Kerülik a főgonosz szerepét (rövid távon), ám egyáltalán nem sikerül megmenteniük vagy megvédeniük a gyereküket a félelemtől és a fájdalomtól. Épp ellenkezőleg: a rideg és kritikus tágabb szociális világ sokkal nagyobb konfliktust és büntetést szab ki egy figyelmes szülőnél. Fegyelmezhetjük magunk a gyerekünket, vagy átháríthatjuk a felelősséget a szigorú, kegyetlen, ítélkező világra - és ez utóbbi döntést sose tévesszük össze a szeretettel! Jordan B. Peterson
3. Felnőttként már látom, hogy a gyerekek már nagyon fiatal korban megérzik, milyen az, amikor leértékelik őket, amikor a felnőtteket nem érdeklik annyira, hogy segítsenek nekik tanulni. Az efelett érzett haragjuk rendetlenkedésben nyilvánulhat meg. Aligha az ő hibájuk. Nem rosszak. Csak próbálják túlélni a méltatlan körülményeket. Michelle Obama
4. Sok szülő észre sem veszi, hogy csak olyankor fejezi ki a szeretetét gyermeke iránt, ha az jó hangulatban van, és az elvárásainak megfelelően viselkedik. Ezek a szülők úgy gondolják, hogy ha megvonják a szeretetüket egy időre, akkor a gyermek azt fogja tenni, amit ők szeretnének. Ez a szülői magatartás azonban ahhoz vezet, hogy a gyermek lázadni kezd a szülő ellen. Gary Chapman
5. A gyermekre a legmélyebb hatást az gyakorolja, hogyan viselkednek a szülei és életének más fontos szereplői. Mennyire kontrollálják magukat; hogyan kezelik a stresszt, a frusztrációt és az érzelmeket; milyen mércével mérik a saját teljesítményüket; mennyire viszonyulnak empatikusan és érzékenyen mások érzéseihez; milyenek az attitûdjeik, a céljaik és az értékeik; milyen fegyelmezési stratégiákat alkalmaznak; és mennyire vannak híján ők maguk a fegyelemnek. A szülők az élet szüntelen kihívásaira adott lehetséges reakciók roppant széles választékát mutatják be és tanítják meg a gyermekeknek.
6. A gyereknek, mint mindenkinek, az lenne a jó, ha úgy viselkednénk, mint egymást szerető, normális emberek, akik nem akarnak állandóan előnyökhöz jutni a másik által, hanem az egymás iránti érzelmeken alapuló, kellemes és örömteli együttélés lehetséges útjait keresnénk. Nem túlféltően, nem túlóvóan, nem neurotikus kötődésben. Az a szülői, nagyszülői habitus, hogy képtelen vagyok a jelenben élve, felelős emberként mérlegelni egy kérést, hanem mindig pattanok, amikor valamit kiejt a száján, önmagában abnormális, és egy gyereknek rosszat tesz, ha abnormális gesztusok sokaságát kell átélnie. Vekerdy Tamás
7. Akármilyen szörnyen is verik meg őket, a gyerekek tehetetlenek, nem tudnak semmit sem tenni ellene. (...) A gyerekek kétségbeesetten küszködnek, hogy szeretetet érezzenek a szüleik iránt, és ahelyett, hogy a szüleiket gyûlölnék, inkább saját magukat gyûlölik meg. A szeretet és az erőszak annyira összefonódik számukra, hogy amikor felnőnek, és ott találják magukat egy kapcsolatban, csakis a hisztériától tudnak megkönnyebbülni. A kedvesség, a gyengédség, bármi ilyesmi csak feszültséget okoz, hisz nem lehet tudni, mikor fordul át nyílt ellenségességbe. Murakami Rjú
8. Az a gyerek, akit nem szeretnek, vagy azt hiszi, hogy nem szeretik, fájdalommal teli felnőtt lesz. Azt nem lehet tudni, hogy a fájdalmat hogyan vezeti le, hogyan kezeli, agresszióval, megalkuvással, önfeladással, jó esetben hatalmas lelkierővel, de sokkal küzdelmesebb lesz az élete, mint egy olyan gyereknek, aki tudja, hogy mindig számíthat a szüleire. R. Kelényi Angelika
9. Semmi szükség rá, hogy megfélemlítéssel bírjuk rá a gyerekeket, hogy jók legyenek, a jóságra a szülőknek kell rávezetniük őket, mert szülőnek lenni azt jelenti, hogy nem hagyhatjuk cserben őket. Isten túlságosan megfoghatatlan a gyermeki értelem számára; a szülőké a felelősség, hogy olyan emberekké váljanak, akiket a gyermekeik mindenekfölött szeretnek és értékelnek.
10. A gyerekek (...) nem csak kis lények, akiket kézen fogva kell vezetni. Sokszor kérdezik, miért olyan körülöttünk a világ, amilyen, miért történik az, ami történik. És gyakran sokkal jobban és türelmesebben teszik fel kérdéseiket, mint a felnőttek.