Ugrás a tartalomra
A filozófiáról csak ennyit mondok: láttam, hogy évszázadokon át a legkitûnőbb elmék foglalkoztak vele, s mégsem található benne csak egy dolog is, melyről ne vitatkoznának, mely tehát kétséges ne volna.
Kapcsolódó idézetek
-
A filozófiának egyáltalán nincsenek általános érvényû eredményei, olyasmi, amit az ember tudhat, s ezáltal birtokolhat. Miközben a tudományok a maguk területén szükségképpen biztos és általánosan elismert ismeretekre tettek szert, a filozófia erre évezredek fáradozásai árán sem volt képes. Mi tagadás: a filozófiában nincs meg a véglegesen megismert dolgok egyértelmûsége.
Karl Theodor Jaspers
-
Egy kor filozófiájára semmi sem jellemzőbb, mint hogy a gondolkodásról hogy gondolkozik. Nemcsak: hogy gondolkozik; - hogy igyekszik idomítani.
Németh László
-
A filozófia annyi, mint megérteni, hogy soha nem érthetünk meg mást, csak azt, hogy képtelenek vagyunk megérteni, miért nem értünk semmit.
-
A filozófusok között semmi sem ritkább az intellektuális becsületességnél: ők talán ennek épp homlokegyenest az ellenkezőjét mondják - sőt talán még el is hiszik maguknak, amit mondanak. Ám egész mûvük azt hozza magával, hogy csak bizonyos igazságokat engednek meg; tudják, mit kell bizonyítaniuk; filozófusokként majdhogynem arról ismerik föl egymást, hogy ezen "igazságokkal" kapcsolatban egyetértenek.
Friedrich Nietzsche
-
Az emberek különböző cselekedeteit s vállalkozásait a filozófus szemével nézvén, alig találtam egyet, melyet haszontalannak s hiábavalónak ne tartanék.
René Descartes
-
Az igazi bölcsek nagyságára gondolt. Bölcsekre, akik egész életükben kerestek egy választ, ami nem létezik, és amikor ezt megértették, nem gyártottak hamis magyarázatokat.
Paulo Coelho
-
Egy ismeretágban sem lehet akkora tevékenység mellett oly kevés eredményt észrevenni, mint a philosophiában. Évszázadok óta minden czivilizált országban a legkiválóbb szellemû és legőszintébb törekvésû férfiak foglalkoztak metaphysicai vizsgálódásokkal s mégis e pillanatban rendszereik, nemhogy közelednének az igazsághoz, sőt inkább a tudományok előhaladásával mind jobban-jobban eltávoznak attól.
-
Amit sok filozófus elméletnek hív, azt én csak szlogennek nevezem. Mert valójában ennyi az egész. Egy kifinomult, ellenpélda-biztos szlogen, és az egyetlen teszt, amin valaha is átment, az az, hogy senki sem tudott ellenpéldát találni rá. De nem ez a módja a tudás fejlődésének.
Daniel Dennett
-
Nincs az a furcsa és lehetetlen dolog, melyet kigondolhatunk, hogy valamely filozófus már előbb ne mondta volna.
René Descartes
-
Mindenféle korok filozófiai mûveivel megismerkedtem, és sok jó ötlettel találkoztam, de semmi nyomát nem találtam valamilyen mélyebb tudás felé való haladásnak. A tudományban ezzel szemben érezhető a folyamatos fejlődés.
Max Born