Ugrás a tartalomra
Egy ismeretágban sem lehet akkora tevékenység mellett oly kevés eredményt észrevenni, mint a philosophiában. Évszázadok óta minden czivilizált országban a legkiválóbb szellemû és legőszintébb törekvésû férfiak foglalkoztak metaphysicai vizsgálódásokkal s mégis e pillanatban rendszereik, nemhogy közelednének az igazsághoz, sőt inkább a tudományok előhaladásával mind jobban-jobban eltávoznak attól.
Kapcsolódó idézetek
-
A filozófiának egyáltalán nincsenek általános érvényû eredményei, olyasmi, amit az ember tudhat, s ezáltal birtokolhat. Miközben a tudományok a maguk területén szükségképpen biztos és általánosan elismert ismeretekre tettek szert, a filozófia erre évezredek fáradozásai árán sem volt képes. Mi tagadás: a filozófiában nincs meg a véglegesen megismert dolgok egyértelmûsége.
Karl Theodor Jaspers
-
Mindenféle korok filozófiai mûveivel megismerkedtem, és sok jó ötlettel találkoztam, de semmi nyomát nem találtam valamilyen mélyebb tudás felé való haladásnak. A tudományban ezzel szemben érezhető a folyamatos fejlődés.
Max Born
-
A filozófiáról csak ennyit mondok: láttam, hogy évszázadokon át a legkitûnőbb elmék foglalkoztak vele, s mégsem található benne csak egy dolog is, melyről ne vitatkoznának, mely tehát kétséges ne volna.
René Descartes
-
Sajnálatos módon a felvilágosodás forradalma megtorpant a természettudományok kapuinál, soha nem érte el azt a területet, amely pedig ma már egyre fontosabbá válik, nevezetesen az egyén és az emberi társadalom mûködését. Embertársaink viselkedésében a nap mint nap megfigyelhető események sorozata ma éppoly titokzatosnak és érthetetlennek látszik, mint a tizenötödik században a csillagok mozgása.
Barabási Albert-László
-
A filozófusok között semmi sem ritkább az intellektuális becsületességnél: ők talán ennek épp homlokegyenest az ellenkezőjét mondják - sőt talán még el is hiszik maguknak, amit mondanak. Ám egész mûvük azt hozza magával, hogy csak bizonyos igazságokat engednek meg; tudják, mit kell bizonyítaniuk; filozófusokként majdhogynem arról ismerik föl egymást, hogy ezen "igazságokkal" kapcsolatban egyetértenek.
Friedrich Nietzsche
-
Valamennyi ember közül a filozófusok érzik meg legnehezebben az isteni igazságot, mert ők a gyenge földi értelemmel keresik az Istent, nem pedig a hívő és mindent magába foglaló szívvel! Ha az ember meg akarja találni az isteni titkok értelmét, de megfeledkezik mennyei eredetéről, és csak a sárban keresgél, hogyan is emelkedhetnék fel a lelke, és miképpen is juthatna el a megértéshez és a megbékéléshez?
Liviu Rebreanu
-
A metafizikusok zeneileg tehetségtelen muzsikusok. (...) Erősen vonzódnak a teoretikus közegben végzett munkához, a fogalmak és gondolatok összekapcsolásához. De ezt a hajlandóságukat nem a tudomány területén váltják tettekre, másrészt pedig kifejezési igényüket nem a mûvészetben elégítik ki, összekeverik a két dolgot, és olyan produkcióval állnak elő, amely semmi a megismerés, és elégtelen az életérzés vonatkozásában.
-
A filozófia halott. Nem tartott lépést a természettudomány, különösképpen a fizika modern fejlődésével. A tudás keresésében a természettudósok lettek a felfedezések fáklyavivői.
Stephen Hawking
-
Az istenkérdéshez való tisztességes közeledésnek a formája az, ha az ember nem állítja, hogy létezik. Azért nem állítja, mert úgysem tudja bizonyítani, nem csak másnak, de magának sem. (...) Az utóbbi kétszáz év valamirevaló elméi egész életüket abban a kétségbeesett magányban töltötték, hogy megpróbáltak nem kapaszkodni Isten létezésének a feltételezésébe. Ebből egyébként nem következik, hogy Isten, vagy amit így hívunk, nincs, de abban egész biztos vagyok, hogy tisztességesebb és magamra nézve gyümölcsözőbb, ha nem tételezem, mint ha tételezem.
Kornis Mihály
-
Ha vallási kérdésekről van szó, az emberek elképzelhetetlen mértékben nem őszinték és mindenféle intellektuális neveletlenséget követnek el. Filozófusok addig tágítják a szavak értelmét, amíg az eredeti értelemből már alig marad valami; egy bizonyos absztrakciót, amelyet maguknak alkottak, "istennek" neveznek és ezáltal deistákká, istenhívőkké válnak és az egész világ előtt dicsekedhetnek azzal, hogy egy magasabb rendû, tiszta istenfogalomhoz jutottak el, jóllehet ez az isten már csak egy elmosódott árnyék, amelynek semmi köze sincsen a vallásos tanok hatalmas egyéniségéhez.
Sigmund Freud