Ugrás a tartalomra
Az igazi bölcsek nagyságára gondolt. Bölcsekre, akik egész életükben kerestek egy választ, ami nem létezik, és amikor ezt megértették, nem gyártottak hamis magyarázatokat.
Kapcsolódó idézetek
-
A bölcs (...) mindig arra gondol, milyen az élet, és nem arra, milyen hosszú.
Lucius Annaeus Seneca
-
Bölcsnek lenni, ez azt jelenti, hogy az ember fölébe emelkedik örömnek és bánatnak, aggodalomnak és részvétnek, becsvágynak és sértődésnek. Bölcsnek lenni annyit tesz, mint a dolgok fölött állni, semmit és senkit nem gyûlölni vagy szeretni, de egyúttal mások elzárkózását vagy rokonszenvét is tökéletes közönnyel fogadni. Aki valóban bölcs, az semminek sem tulajdonít jelentőséget. Megközelíthetetlen, és semmi sem árthat neki.
Michael Ende
-
Az igazi bölcs azt fordítja javára, ami éppen akad.
Jane Austen
-
Megvolt benne az örökké éhes, érdeklődő kíváncsiság az élet iránt, amely az elmélkedés embereinek sajátja, de nem jellemző a cselekvés embereire.
Agatha Christie
-
A valóságos bölcsesség nem tartja magát oly nagyra, mint a balgatagság; a bölcs gyakorta kételkedik, és eszét változtatja; a bolond vakmerő, és nem kételkedik; mindent tud, csak az ő saját tudatlanságát nem.
-
Ami igazán hatalmas, az kezdet nélkül való, mint a világegyetem. Nem keletkezik, csak egyszerre itt van, mintha mindig is itt lett volna, vagy az égből hullott volna.
Borisz Leonyidovics Paszternak
-
A gondolkodás egészségtelen, és az igazi bölcsesség titka az, hogy az ember ne gondolkodjék semmiről.
Anatole France
-
Számomra igazi bátorság az, amely nem harcban keresi az ellentétek feloldását, az igazi bölcsesség, amely békés megoldást teremt.
Michael Jackson
-
A filozófiáról csak ennyit mondok: láttam, hogy évszázadokon át a legkitûnőbb elmék foglalkoztak vele, s mégsem található benne csak egy dolog is, melyről ne vitatkoznának, mely tehát kétséges ne volna.
René Descartes
-
Az igazi nagyság nem abban áll, hogy valaki mindent megtehet, amit akar, hanem abban, hogy semmit nem akar, csak azt, ami kötelessége.
Krisztina svéd királynő