Ugrás a tartalomra
A fizika legfontosabb tanulsága, hogy bármi is legyen a valóság végső természete, az nagyon különbözik attól, mint amilyennek a hétköznapok során látszik.
Kapcsolódó idézetek
-
A fizika minden nehézsége, úgy látszik, abban áll, hogy a mozgásjelenségekből a természet erőit kikutassuk, s azután ezeknek az erőknek a segítségével a többi jelenséget megmagyarázzuk.
Isaac Newton
-
A fizika, a tudomány sosem csak száraz adathalmaz, hanem valódi történet. Hosszú évszázadok alatt a tudósok rájöttek, hogy számos természeti jelenség összetartozik, mert mindegyik mögött ugyanaz a néhány alapelv áll. Ezeket az elveket pedig úgy ismerték fel, hogy látszatra egyszerû kérdéseket tettek fel maguknak.
-
A fizikának többnek kell lennie képletek halmazánál, amelyek megjósolják, mit fogunk megfigyelni egy adott kísérletben - arról kell beszámolnia, milyen a világ valójában.
Lee Smolin
-
Bármi is lesz a kísérletek eredménye, semmi sem változtathatja meg a legalapvetőbb és legfontosabb igazságot, amire a tudomány tanít bennünket: lehet bármilyen ragyogó az elméletünk, lehet benne bármennyi szép összefüggés – ha ellentmond a megfigyelési tapasztalatoknak, akkor helytelen.
John Gribbin
-
Bár a fizika nem lehet meg bonyolult matematikai egyenletek nélkül, a legfontosabb mégis az a fizikai tartalom, amely sokszor háttérben marad a formulák mögött.
Rockenbauer Antal
-
A valóság (...) sokkal érdekesebb, mint a misztikum, a mágia, és az áltudomány együttvéve. Ehhez azonban nem csupán nézni, hanem látni is kell azt, ami körülöttünk és a Világban történik.
Boldogkői Zsolt
-
A történelem legfőbb tanulsága, hogy sok minden, amit természetesnek és örökkévalónak hiszünk, valójában ember alkotta és megváltoztatható.
Yuval Noah Harari
-
Az élet egyetlen nagy tanulsága, hogy sokkal több benne a véletlen, mint amennyit bárki képes lenne ép ésszel elviselni.
Thomas Pynchon
-
A valóság sokkal bonyolultabb, mint amennyit képesek vagyunk felfogni belőle. Nyilvánvaló, hogy számtalan olyan dolog létezik, amit nem vagyunk képesek felfogni, amiről nem is tudunk, éppen azért, mert semmit sem érzékelünk belőle. Dolgok, amelyek tudatunktól, illetve tudatlanságunktól függetlenül léteznek.
Ladislav Fuks
-
A matematikában, ha valami egyszer igaz, akkor az örökre igaz. Ez azonban azt is mutatja, hogy mi a különbség a való világ igazsága és a matematikai igazság között. A matematika számos tudományos elmélet alapját képezi. Ezeket a tételeket bebizonyították, mégis az ezekre épülő tudományról néha kiderül, hogy téves.