Ugrás a tartalomra
A föld pihenni akar és parlagon akar heverni egy ideig, mielőtt újból teremteni tud és újból ajándékaival halmoz el bennünket. Ilyen az ember lelke is.
Kapcsolódó idézetek
-
A lélek a test számára gondolkozik. Így emberi: amit a gondolat termett, az embertest élje meg lelkesen. Így terem az egyensúly a közös munkában, és a közös lebágyadásban, test és lélek jóllakva ha hever, ha együtt, egymásnak és egymásért élnek: Ember.
-
Télen a természet visszavonul, megpihen, és erőt gyûjt egy új kezdethez. Ezt mi is megtehetjük, kis barátom.
James Norbury
-
Az ember, mihelyt a létezését rázza meg valami gyökerestől, az egészet, a mivoltát, akkor ott áll meztelen. A lelke. Mert olyan ez, mint a fergetegek, ez aztán igazán elsöpri előle, amivel annyit nyûglődött: az apró keserveket és bajokat, s felbukkan, mint a nap, a létezésnek egy sohasem sejtett mélysége és csodás öröme. Ráeszmél arra a csodára, hogy él.
Füst Milán
-
Pihenésre van szükségünk. A lélek bírja még, de a hús puha és sérülékeny.
-
Emberi természet, hogy helyre akarjuk hozni a töröttet. Talán nem tudjuk pótolni azt, ami elveszett. De valami új nőhet ki belőle. Hosszú folyamat, de megtörténik. Lassan, de biztosan.
-
A léleknek is, akárcsak a pataknak és a növénynek, esőre van szüksége, noha másfélére; reményre, hitre, az élet értelmére.
Paulo Coelho
-
Az ember lelke olyan, mint a gyémánt, amit csiszolni kell hosszú időn keresztül, míg teljes fénye és szépsége kitisztul. Kinek ami hibája van, annak a hibának a kijavítása miatt vissza kell jönnie a földre újra meg újra.
Wass Albert
-
Ha szeretteink lelkét a földbe helyezzük, a föld életre kel, és táplál minket: a halálból élet sarjad.
Cecelia Ahern
-
Nemcsak az embernek van lelke, hanem az egész természetnek is, és a természet olykor csodálatos jelenségekben juttatja kifejezésre az emberekkel való kapcsolatát.
Cao Hszüe-csin
-
A lelkek úgy cserélnek testet, ahogy a nők ruhát váltanak. Valamennyi lélek újra és újra a tökéletesen megfelelő testet és életet választja, amelyben tovább fejlődhet. Csak nem bánkódunk télen egy száraz fa miatt? Ez az élet része.