Cao Hszüe-csin

Szellemek közötti érintkezésben ismeretlenek a tér és idő korlátai.

Az ördögök nem mások, mint maguk a világi vágyak, melyek profán teremtmények előtt elzárják az utat az üdvözültek mezői felé.

Vígság s bánat, kacaj s méreg, látszat mind! Mire a lélek? Törekedni, vágyni, kérni, balgaság! Nincs, mi megéri.

Hát valóban ez lesz az ő világa, ez a gyûlölt férfivilág a maga durva véleményharcaival, szikkadt törtetésével, megvetésre méltó tisztséghajhászásával, a nyárspolgári józan észnek és erkölcsnek ez az utálatos világa?

Látszat a lét, és lét a látszat.

Honnan jövök s hová megyek, nincsen nyoma. A zöld szirtfok alatt, az ős fenyőfánál van otthonom. Kerestek engem? Hiába. Száz magasság választ el minket. Próbáld meg s jöjj! Csak egy kacaj lesz üdvözleted.

Aki nem fél a kísértetektől, annak számára nincsenek kísértetek.

Minden, ami természetellenes, rossz dolog.

Ne félj semmit! Csak ki akarom emelni a szívemet, hogy megmutassam neked.

Miért kell a szegény lányokat, ha egyszer felnőnek, mindenáron kiszolgáltatni valami idegen fickónak, s miért kell fiatalságuk boldog szabadságát a házasság szomorú szolgaságával felcserélni?

Az ellen a felhalmozott ecetmennyiség ellen, amely egy féltékeny asszony testében halmozódott fel, a világnak semmiféle édessége nem lehet elég hatásos.

Nemcsak az embernek van lelke, hanem az egész természetnek is, és a természet olykor csodálatos jelenségekben juttatja kifejezésre az emberekkel való kapcsolatát.

Csodálatos, hogy ti, nők, mihelyt férjhez mentek, azonnal elvesztitek nőiességteket, és ronda férfi magatartást vesztek fel. Sőt, rosszabbak vagytok még a férfiaknál is!

Az volt neki ez a lány, ami a száraz fa a lobogó lángnak; mint enyv a lakkal, úgy tapadtak össze egymással, napokon és éjeken át nem tágított ágyasának oldaláról a férfi.

Annak az egy napnak a kedvéért, amelyen ezer nap közül egyszer, kivételképpen jó vagyok, kérlek, légy elnézéssel!

Nekünk, embereknek, kiszámíthatatlan a végzetünk, akárcsak a szelek járása és a felhők alakja.

Bolond szerelemben öt esztendeig vártam rád. Én ostoba, nem tudtam, hogy szíved is olyan rideg, mint a szemed.

Hát igen, gyermekem, ha a holdbéli öreg akarja, a fiatalok ezer mérföld távolságból is egymásra találnak (...). A holdbéli öregember titkon kiszemeli magának a maga emberkéit, s vörös fonállal köti össze őket, melyet a lábuk köré teker. S akkor, válasszák el bár a kettőt országok, tengerek és hosszú évek, emberkéi végül mégis férj és feleség lesznek.

Míg tízezer pénzt könnyen kaphat bárki, egyetlen hû szívet nehéz találni.

Vörös szobáról álmodtam az éjjel, s a Víz Országáról dalolgatok ma. Felhők párállanak a száz szigetről, s köd a sûrû erdőt egybefogja. Mindegy a holdnak, tegnap van, vagy holnap, magától nő s apad szerelmünk sodra. Hannanban új tavasz jön új tavaszra, lehet, hogy néked ez közömbös volna?