Ugrás a tartalomra
A futóverseny célvonalánál gyakran lehet látni, ahogy a futók rögtön az órájukra néznek, hogy lássák az időeredményüket. Butaság, hogy ennyire fontosnak érezzük ezt. (...) Kedvtelésből, a határaink ismeretével kellene futóversenyre menni. Milyen bizarr mégis, hogy kifulladva érnek be az emberek. Ilyenkor mindig arra gondolok: ha tíz perccel lassabban futott volna, szuper jó élménye lett volna. Mindent látott volna útközben, élvezhette volna az egészet.
Kapcsolódó idézetek
-
Látott már versenyfutókat, amikor induláshoz készülnek? Szinte nevetséges, milyen gondterhelten bütykölnek, amikor beverik azt a fadarabot, aminek elrugaszkodás előtt nekivetik a lábukat. Nem bíznák senki másra, tízszer megpróbálják, hogyan jobb, mert minden az elrugaszkodástól függ. Ha az emberek ezredannyi gondot áldoznának a saját indulásukra, a házasságukra, talán ebben a versenyfutásban is több világcsúcsot lehetne hitelesíteni.
Szilvási Lajos
-
Futok, mert futhatok, mert muszáj. Mert szeretném látni, meddig juthatok, mielőtt meg kell állnom.
Libba Bray
-
Szinte minden versenyen legfeljebb néhány versenyző reménykedhet komolyan abban, hogy első lehet. A többi versenyző valójában nem azért fut, hogy nyerjen. Hanem azért, mert verseny van. Verseny van a futók számára, és mivel én futó vagyok, ott a helyem. Futok a legjobb tudásom szerint, mintha akár győzhetnék is, de valahol a lelkem mélyén nem veszem igazán komolyan ezt az álmot, bele is rokkannék. Minden versenyen valakinek utolsónak is kell lennie - de még a legutolsó is elmondhatja magáról, hogy ott volt a pályán. Továbbra is futónak tekintheti magát. A verseny igazi vesztesei azok, akik ki sem jutottak a pályára.
Mérő László
-
Az ötletszerû, csapongó gondolkodás ellensége az ultrafutónak. Csak a legegyszerûbb, alapvető, létfenntartással kapcsolatos dolgokra érdemes gondolni: mikor ettem utoljára? Mennyi van hátra a következő állomásig? Hol tart a mezőny és benne én? Jó-e a tempóm? Ezeket a megfontolásokat nem számítva az a célravezető, ha a futó igyekszik elmerülni a jelen pillanatban, ahol semmi más nem számít.
Scott Jurek
-
A futóversenyen (...) önmagaddal versenyzel, hogy lásd, mit értél el az edzéssel töltött hónapok alatt. Azért futsz, hogy jól érezd magad, és hogy együtt legyél azokkal az emberekkel, akik bár nem ismerik egymást, mind ugyanazt a célt tûzték ki maguk elé, és hogy segítsétek egymást, ha kezd fogyni az erőtök.
Marijke ten Cate
-
Valamiféle megnyugvás lehet a befejezés. Valami olyasmi, hogy tudom is én, milyen távon futsz, aztán elérsz a célvonalhoz, és felsóhajtasz: megcsináltam! De nem, soha. Megint újra kell kezdened az egészet.
Marilyn Monroe
-
Legyen szó a leglassabb srácról a tesi órán vagy a világ leggyorsabb emberéről, mindannyian futunk. Az élet lényege a futás. Futunk valami elől, futunk valamihez vagy valakihez. És nem számít, milyen gyors vagy, van, amit nem tudsz lehagyni. Vannak dolgok, amik valahogy mindig utolérnek.
-
A rendszeres futás önmagában is hálás dolog. A versenyszellemtől áthatott futót pedig még nagyobb megelégedéssel tölti el, amikor azt tapasztalja, hogy egyre gyorsabban és messzebbre tud futni, miközben új kihívások elé állítja önmagát. Az eredményesség remek hajtóerő, arra ösztönöz, hogy lankadatlan energiával eddzünk.
Scott Jurek
-
Évről évre azt is nehéz elérni, hogy ugyanolyan jó legyél, mint tavaly, nemhogy a biológiai fakulásra még rátromfolni, és jobb időket futni. (...) Kiégés, letörés, sérülésveszély, lassulás - ez mind fenyeget. Nem elég szorgalmas, vagy tehetséges futónak lenni. Mindkettő olyan, mint egy labda. A víz alá nyomva is kiugrik. De a labdának is van szavatossági ideje, tervezett elévülése. Veszít a ruganyosságból.
Simonyi Balázs
-
Van egy elméletem, hogy miért szeretik a nők a versenyzőket. Nem azért, mert tisztelik, amit csinálunk, azt, hogy körbe-körbe autózunk. Általában ezt szánalmasnak tartják, és valószínûleg igazuk is van. Inkább a halálhoz való közelségünk az oka. (...) És ők ezt látják rajtad. Érzik benned.