Simonyi Balázs

A pátoszos önsajnálat és fájdalomlobogtatás nevetséges. Az ember mindenben keresi a szenvedés értelmét, és ha megvan, akkor még értéket is akar neki tulajdonítani, hogy a saját szándékát visszafele magyarázza. Nem erény a szenvedés, hanem körülmény.

A futás az egót is átalakítja: megmutatja, hogy milyen messzire eljuthatsz, de a pixelnyi létedre is folyton emlékeztet. Kristálytisztán és a legtárgyilagosabban mutatja meg azt, hogy mit tudsz. Szemben a mûvészeti szcénával, ahol nehezen befolyásolható faktoroktól, például mások ízlésétől, szerencsétől, nexusoktól függsz, hiába teljesítesz.

A presztízssport támogatása szûk körnek szól, külsőség, a fotelszórakozást erősíti. A megúszás, a tespedt nézelődés, a kényelem a legnagyobb jelenkori drog.

Az a hős, aki bemegy oda, ahonnan mások kijönnek, és ment, nem pedig pusztít. Aki azt mondja, engem, és ne őt. Gilda tragikus hős a Rigolettóban, meghal a csapodár herceg helyett. A községi tûzoltó többet tesz a hazáért, mint egy hegymászó vagy egy atléta.

A futás orvosol vagy elfed valódi problémákat, és luxusproblémákat keletkeztet: hova nevezzek, milyen cuccom legyen, mivel frissítsek.

A hosszútávfutás mentális része egy nagyon összetett dolog. Leginkább önismeretet igényel vagy feltételez az emberről, hogy tudja a korlátait, hogy tudja, hogy meg tudja győzni magát, hogy tudja, hogy mit keres ott, hogy tudja, hogy mi a célja, és azt, hogy az egészet tekintve ez egy viszonylag értelmetlen dolog, és ezt is elfogadja.

Aki a hosszútávfutást emberfelettinek és hősies dolognak tartja, az aránytévesztésben van. Ez egy ember alatti dolog, mert tényleg, büdösek, izzadtak, fáradtak, törődöttek, csúnyák vagyunk ilyenkor. De mindig az motivál, hogy ott a cél, és szeretnénk azt elérni.

A futók világa tökéletes ellentéte egy közép-kelet-európai országnak. A futás objektív tükröt tart eléd, teljesen demokratikus és fair. Amennyit beleteszel, annyit ki is veszel belőle. Teljesen tényszerû és egyszerû dolog. Teljesítményalapú.

Fontos, hogy bármennyire is szeretünk valakit, nem szabad megakadályozni, hogy meghaljon, ha ez a sorsa. Tapasztalt kísérők, ápolók mondják, hogy a halál pillanatában az tud jól szeretni, aki szereti a másikat annyira, hogy azt tudja mondani, indulj el önmagad felé. A haldoklót nem kímélhetjük meg az érzelmi, spirituális szenvedéstől, ami ezzel jár, de a magányosságát, elhagyatottságát meg tudjuk akadályozni azzal, hogy ott vagyunk vele, azzal, hogy csillapítjuk fájdalmát.

Az életünk véges, és a valódi súlyt az adja meg, hogy mivel töltjük el azt, milyen nyomot akarunk hagyni. Egy kezdetben végtelennek tûnő időbe, aztán egy egyre szûkülőbe kell belefoglalnunk mindent, amit meg akarunk tenni.

A legtöbb, amit egy ápoló, egy ember, egy hozzátartozó tehet a haldokló mellett, hogy úgy kíséri, hogy az emberiesség lebeg a szeme előtt és a cselekedeteiben. Haldoklót kísérni az emberi szolidaritásnak egy nagyon magas rendû formája, és ezt tartjuk távol a társadalmunkban.

Nem kéne linknek, pongyolának lenni egy információbefogadáskor. Nem kéne megspórolni a melót, mert az csak elhamarkodottá tesz a véleményformálásban. Nem kéne ítélkezni, viszont kell, lehet, hasznos kritizálni, véleményezni felkészülten és nyitottan.

Az internet széles körû elterjedésével a mûveltséget leváltotta a tájékozottság. Manapság pedig a tájékozottságot a felületes informálódás, a szemmel ide-odaugrálás és szavak kiragadása alapján megszerzett kvázi-információ adja, amit konyhakész kap az olvasó, holott a mögé nézés hasznos és fontos lenne. Olvasót írok, de ez manapság a telefonba bújást jelenti, a villámtájékoztatás, az instant hírek és vélemények terepét. Körül kell nézni egy jármûvön, ki mit tart a kezében.

Aki meg akar sértődni, az keresi az alkalmat, hogy megsértődhessen. Pont annyi energiába telik érvelni, gondolkodni, visszajelzést adni kulturált módon, mint megsértődni.

A futással foglalkozva lehetsz topversenyző is, vagy hobbista, vagy csak érdeklődő, megfigyelő, résztvevő. Rajtad áll. Futni csak saját koordinátarendszerben, a magam elégedettségére jó, érdemes. Nem kifelé, nem közönségnek, nem közösségi platformoknak, szponzoroknak. Akkor jó, amikor önazonos. Amikor azt mondhatom: ez megérte. Senkivel és semmivel nem kell összevetni.

A zenében a szünet (csend) is a zene teljes értékû része, nélküle nem is lenne semmi, csak hangtorlódás.

Van, aki a történelem szemétdombjára kerül, van, aki megdicsőül. Mindez az aktuális történelemszemlélet és történetírás kérdése is. Több ezer év alatt oly sokat fejlődtünk, de a gyilkolászást még mindig nem tudjuk modernebb, civilizáltabb nézeteltérés-megoldás menedzselésre cserélni.

Évről évre azt is nehéz elérni, hogy ugyanolyan jó legyél, mint tavaly, nemhogy a biológiai fakulásra még rátromfolni, és jobb időket futni. (...) Kiégés, letörés, sérülésveszély, lassulás - ez mind fenyeget. Nem elég szorgalmas, vagy tehetséges futónak lenni. Mindkettő olyan, mint egy labda. A víz alá nyomva is kiugrik. De a labdának is van szavatossági ideje, tervezett elévülése. Veszít a ruganyosságból.

A kényelem a mai modern civilizáció legnagyobb drogja.

A kényelem és a megismerés fordított arányban áll egymással.