Ugrás a tartalomra
A gazdagoknál, ha valamelyikük könnyelmûsködik, egyszerûen csak ostobaságokat csinál. Mosolyognak rajta, és azt mondják: éli világát. A szûkölködők körében azonban az olyan fiú, aki rákényszeríti a szülőket a félrerakott garasok megbolygatására, gonosz teremtés, hitvány és cudar!
Kapcsolódó idézetek
-
A gazdagok gyerekei (...) könnyen lesznek elkényeztetett drogos hülyék, és akármilyen szemtelen, lopós, idegesítő arcok lettek, bizony nem hibásak ők emiatt. Ha mindened megvan, nincs semmi kihívás, és cél, amit elérhetnél. Így nincs sikerélmény sem az életedben, vagyis nincs boldogság, ami nyilván hiányozni kezd egy idő után. Ezt valahol meg kell találni, és elvileg a drogok által kiváltott érzés hasonlít rá, még akkor is, ha kamu. A szülők meg csodálkoznak, hogy kábítószerezik.
Szabó Eszter
-
Az irigység a középszerûek vallása. Megnyugtatja őket, csillapítja mardosó nyugtalanságukat, és végső soron szétrohasztja a lelküket, mert addig igazolják vele a kapzsiságukat és fukarságukat, amíg már maguk is elhiszik, hogy az jó, és hogy a mennyország kapui csak a magukfajta korcsok előtt nyílnak meg; akik úgy élik le az életüket, hogy semmi nyomot nem hagynak a szánalmas igyekezeten kívül, hogy másokat lehúzzanak, hogy kizárják, sőt ha lehet, tönkretegyék őket; akik puszta létükkel, önmagukkal bizonyítják, milyen szegények lélekben, szellemben és testben. Boldog az, akit a hülyék megugatnak, mert a lelke nem lesz a martalékuk.
Carlos Ruiz Zafón
-
Gyanítom, hogy sokkal nehezebb gazdag környezetben felnevelni a srácainkat, mint hinnénk. Az embereket tönkreteszik az anyagi gondok. De a nagy vagyon éppúgy tönkreteszi őket, mert kihal belőlük az ambíció, elveszítik büszkeségüket, és eltorzul az önértékelésük. Mindkét szélsőség megnehezíti az ember életét. Valószínûleg ez esetben is a középút a legjárhatóbb.
Malcolm Gladwell
-
Mindegy, mennyit tesz az ember, a szegények néha csúnyán a szájukra veszik a gazdagokat. Főleg azért teszik, mert csalódtak a saját életükben. Ezzel nem lehet mit csinálni. Még természetesnek is nevezhetjük. És nem szabad őket hibáztatnunk.
Khaled Hosseini
-
A gyermekek képesek új világokat teremteni, amelyekben jól érzik magukat. A felnőttek kínlódnak abban az egyben, amiről azt hiszik, hogy belekényszerítették őket.
-
Az élet örömeit csak a gyerekek élvezik s azok, akik nem jutnak hozzá. Szegény felnőttek. Mindig jobban unják az életet és örömeit. Örülni a szegények tudnak. Szegény gazdagok, azoknak igazán nincs semmi örömük az életben. Torkig vannak az élvezetekkel. Mindig teli van a gyomruk, a legjobb dolgokkal. Szapulják a legjobb falatokat. Állandóan kifogásokat keresnek és mindent unnak, mert minden a rendelkezésükre áll.
-
A szegény meg a gazdag amúgy ugyanolyan ember. Mondják, amaz ott a szegény világ, emez itt a gazdag. Nincs ilyen, egyetlen világ van. Itt is meg kell felelni, és ott is. Csak mindenhol más eszközzel. Itt kezedben van a pénz, és rajtad függ, hogy manipulatív módon használod, vagy tisztességesen. A te felelősséged. Előbbire nagyobb a csábítás. Itt másképp lehetsz szemét, ott is másképp. Itt több boldogság jön be a lehetőségekből, mert vannak egyáltalán lehetőségek.
Dobray Sarolta
-
Az erős letiporja, széttépi a gyengét; a gazdag leigázza, kifosztja a szegényt; a boldog (aki szánnivaló balgaságában boldognak hiszi magát) megcsúfolja a szerencsétlent, elorozza az elesettek vigaszát.
Walter Scott
-
Van, aki már gyerekkorában jól néz ki, van, akinek gazdagok a szülei (ergo ő is gazdag lesz), akinek pedig egyik sem jutott, az megpróbál vicces lenni.
Dombóvári István
-
A felnőttek jól neveltek, hiszen ha olyan dolgokról beszélek nekik, amit nem értenek, unnak, akkor ennek ellenére is mosolyognak és bólogatnak. A gyerekek viszont nem ilyen jól neveltek. Ha valami nem tetszik nekik, nézelődni, mocorogni, sms-ezni kezdenek. Ha az ember gyerekekkel foglalkozik, muszáj megtanulnia úgy beszélni, hogy értsék is. Becsomagolom nekik, mert ha ízlik, akkor jobban megjegyzik.
Böjte Csaba