Ugrás a tartalomra
A giccs tagadja vagy kizárja az élet negatív aspektusait, és kielégíti azt a szükségletünket, hogy a megszépítő hazugság tükrébe tekintsünk, és meghatott elégedettséggel rá is ismerjünk magunkra.
Kapcsolódó idézetek
-
A giccs a mûvészet ellentéte. A buták mûvészete. Az összes naplemente, meg patakból ivó őzike hazugság. Nem szó szerint hazugság, hiszen naplemente is van, az őzek is isznak. Mûvészetként hazugság. Mert az örök idill illúzióját akarják kelteni. Mintha az életben nem lenne ugyanúgy jelen a rossz, mint a jó, a csúf, mint a szép.
Bartis Attila
-
Bár látszólag nincs köze a valósághoz, az álom mégis kötődik az élet nagy érdekeihez; regresszív hallucinációk segítségével megpróbálja pótolni azt, ami hiányzik; és létezését kizárólag annak köszönheti, hogy nagyon nagy szükségünk van az éjszakai alvásra. Másfelől a vicc megpróbál kis örömmennyiségekre szert tenni pszichikai apparátusunk szabad és akadálytalan mûködéseiből. (...) Az álomnak az az elsődleges feladata, hogy védjen minket a fájdalommal szemben, a vicc viszont arra szolgál, hogy gyönyörûséget szerezzen nekünk; ebben a két funkcióban valamennyi pszichikai funkciónk találkozik.
Sigmund Freud
-
A giccs mindinkább korunk tipikus megnyilvánulásává válik, s olyan hatalomra tesz szert, amellyel bajosan szegülhetnek szembe írások, intelmek, tiltakozások. Az ember az, aki mindinkább átalakul giccsemberré, és elégedett ezzel az átalakulással - ha nincs is mindig tudatában.
Gillo Dorfles
-
Nevetünk, amikor szabadnak, boldognak, a világ, az élet urainak érezzük magunkat; amikor az élet szép, amikor itthon érezzük magunkat ebben a világban. De látni fogjuk, hogy furcsa módon akkor is nevetünk, ha hirtelen kiesünk önnön életünkből, ha "kizuhanunk a világból"; ha valami betaszít minket, ha csak egy szempillantásra is, egy ismeretlen és idegen világ szakadékába. A viccek pontosan ezt teszik velünk: belöknek egy szakadékba. A viccek nem tréfálnak. Nem triviálisak. Egy romboló és egyben felszabadító démon lakik bennük. Veszélyesek.
Hankiss Elemér
-
A humor erősíti túlélési ösztönünket, és megóvja józan eszünket; a humornak hála, az élet viszontagságai kevésbé nyomorítanak meg bennünket. Serkenti arányérzékünket, és megmutatja, hogy a komolyság túlzott hangsúlyozása mögött az abszurdum lappang.
Charlie Chaplin
-
Az élet azért van, hogy lelkesedjünk, éljünk, merjünk változtatni, nevetni, merjünk őszinték lenni, a hiányosságainkat felvállalni.
Csernus Imre
-
A tragikum ösztönöz a komikumra; mert a nevetés, úgy hiszem, tagadó magatartás: nevetnünk kell tehetetlenségünkön a természet erőivel szemben - mert másképp megőrülnénk.
Charlie Chaplin
-
A tagadással nem kizárjuk, hanem sokkal inkább behívjuk az életünkbe azt a dolgot, amitől tartunk.
-
Csacsi dolog lenne azt hinni, hogy a jó vagy a rossz dolgok csak úgy maguktól történnek velünk, mi csak elszenvedői vagy passzív nyertesei vagyunk életünk drámájának. Életünk eseményeinek mi magunk vagyunk a kiváltói és alakítói! Az a hárító önfelmentés, hogy a körülmények és a körülöttünk lévő emberek áldozatai vagyunk, önbecsapás, és alkalmatlanná tesz minket a felismerésre, ezzel a továbblépésre, a fejlődésre is.
Mikola Péter
-
Van a jó és a gonosz. Helyes és helytelen. Hősök és gonoszak. Ha bölcsességgel vagyunk megáldva, olykor megláthatjuk a kettő közti résen a kiszûrődő fényt. Csendben várjuk ezt a pillanatot, amikor megértjük, amikor értelmetlen létünk értelmet nyer, és célunk felsejlik előttünk. Aki elég erős az őszinteséghez, arra saját képmása fog majd akkor visszatekinteni. Magunk teszünk tanúságot az élet kettősségéről. Hogy mindegyikőnk képes sötét -, és fényes tettekre is. Jóra és rosszra. Bármire és mindenre. Hogy sorsunkat, ahogy felé masírozunk, megváltoztathatják a döntések, amiket hozunk, a szeretet, amihez ragaszkodunk, és az ígéretek, amiket betartunk.