Ugrás a tartalomra
A gyermek agya olyan, mint a frissen hullott hó - mi meg hatalmas hótaposókkal összejárkáljuk, és benne hagyjuk a lábnyomunkat. A mi szüleink ránk sózták az összes hülyeségüket, az ő szüleik rájuk zúdították az ő marhaságaikat, és így tovább egészen az első gerincesekig. Ha meg akarjuk állítani ezt az ősi váltófutást, akkor muszáj tudatosítanunk a tökéletlenségeinket.
Kapcsolódó idézetek
-
Amit gyerekkorban belénk vernek, az bennünk marad.
-
A mai fiatalok (...) fesztelenül beszélnek olyan dolgokról, amelyekre az én fiatalkoromban még csak gondolni is alig mertünk, másrészt azonban lélekben borzasztó ártatlanok. Mindenkinek mindent elhisznek. És ha az ember megpróbálja figyelmeztetni őket, akár csak a legóvatosabb formában is, rögtön azt vágják a fejéhez, hogy begyepesedett vén szamár, és az agya olyan, mint a mosogató.
Agatha Christie
-
Gyerekeink jó tulajdonságaikat tőlünk örökölték, a rosszakat a másik szülőtől vagy őseiktől.
-
Nem voltam valami nagy véleménnyel az iskoláról. Azt láttam ugyanis, hogy fogják a kisgyerekeket, futószalagra sorakoztatják őket, aztán tápanyagokat és vitaminokat adnak nekik, hogy nőjenek és erősödjenek, meg persze tudást és tapasztalatot is pumpálnak a fejükbe, mint ahogy a ketchuposüvegeket töltik. Aztán amikor a gyerekek már mind jól tápláltak, talpraesettek és okosak, a futószalag véget ér, és egy kitüntetéssel a mellkasukon kilövik őket a hideg ûrbe. Boldoguljanak, ahogy tudnak! És ezt tartottam a legnagyobb árulásnak. Hogyan is lehetne elvárni valakitől, hogy önmaga találja meg az útját, amikor a világ már enélkül is elég bonyolult?
Fehér Boldizsár
-
A gyöngeségünkről is a szüleink tehetnek. (...) Azok is ők voltak, akik elfelejtettek önbizalmat csepegtetni belénk. Azt gondolták, hogy majd megjön az magától is. Hogy van némi tehetségünk az életre, és a fölösleges dicsérgetés csak rontaná az egónkat. Hát, rosszul gondolták. Ez nem történt meg soha. És most itt tartunk. Kifinomult tutyimutyik vagyunk.
Anna Gavalda
-
Folyton mindenkit csak nevelnek vagy továbbképeznek. Így születnek az önálló ötletek és gondolatok az agyakban. Hazajönnek, s azt mondják, amit gondolnak. Csakhogy az a baj, hogy gondolkodni nem tanították meg őket. Legalábbis a legtöbbjét nem.
Agatha Christie
-
Gyermekeink mélyen hisznek a jóságunkban. Úgy gondolják, szüleik tisztességes és becsületes emberek, és álmukban sem gondolnák, milyen súlyos vétkek száradhatnak a lelkükön. Ez persze csak az első nagy eszmélésig van így: a kamaszkorból kikapaszkodó ifjút már nem lehet megvezetni.
Nógrádi Gergely
-
A hibáinkat mindig továbbadjuk a gyerekeinknek.
Grégoire Delacourt
-
Mindannyian abban hiszünk, amiben a szüleink hittek. Az első pár esztendőben, amikor az elme még mindenre nyitott, teletömik mindennel, és az ember úgy gondolja, a felnőttek tudják, mi történik. Ezért gyenge és sebezhető. És ha később úgy dönt, nem kér a helyi mitológiából, akármi legyen is, annak ára van. A szülők rosszallása, a barátok megdöbbenése, kiközösítés. Olyan, hogy teljesen szabad társadalom, nem létezik.
Jack McDevitt
-
Az emberi agy kezdetben egy zabolátlan, vad sövény. Minden sövénynek ugyanazok az összetevői, de alakjuk, levéltípusuk és elágazási szerkezetük tekintetében kissé különböznek. Agyunk ezen alapvető alapjait a génjeinkben lévő utasítások határozzák meg, ami azt jelenti, hogy az emberi evolúció több millió éve, valamint a szülőktől származó különleges tulajdonságok befolyásolják mûködésünket. Amint az agyunk kikerül a világba, sövényvágók kezdik vagdosni. Attól függően, hogy mi befolyásolja a vágást, a sövényt a legkülönbözőbb formákra lehet nyesni és metszeni. A kezdeti tapasztalataink és a korai életkori leckéink a legerősebb sövényvágók, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy befogadjuk, ami körülöttünk történik, és módosítsuk a kapcsolatainkat, hogy biztonságban legyünk. Felnőttként a fejünkben lévő medve, sárkány vagy hattyú alakú sövényünkkel éljük mindennapjainkat, és az ő irányításuk szerint cselekszünk. És bár ezek a sövények felnőttkorban is változhatnak és alkalmazkodhatnak, azok a korai vágások maradandó nyomot hagynak.
Julia Ravey