Ugrás a tartalomra
A gyermekek azért építenek, hogy rombolhassanak, és ugyan kinőhetjük ezt, a késztetés megmarad, mélyebben lüktet bennünk, mint a vérünk.
Kapcsolódó idézetek
-
A gyerekek sebezhetővé tesznek minket.
Fredrik Backman
-
Amit gyerekkorban belénk vernek, az bennünk marad.
-
Erre valók a testvérek. Hogy szekálják egymást, hogy megnehezítsék egymás életét. A gyerekek ebben nőnek fel, és ettől edződnek meg. Ez adja az alapot a felnőtt élethez.
Cecelia Ahern
-
Ahhoz is, hogy rombolj valamit, építeni kell!
Sub Bass Monster
-
A gyerekek okosabbak, mint hinnénk. Ezért tudjuk annyira megsebezni őket.
Erich Wolf Segal
-
Aki nem épít, annak rombolnia kell. Régi dolog ez, akár a történelem vagy a fiatalkorú bûnözők.
Ray Douglas Bradbury
-
A gyerekek kiszívják a vérünket, lerágják a húsunkat. Ezért időnként meg kell szabadulni tőlük, mert a gyerek érdeke is, hogy folyamatosan jól rágható és jól szívható, pihent anyja - és persze apja is! - legyen neki.
Vekerdy Tamás
-
Olyan jövőre készülünk, amelyben a legjobbakban reménykedünk, de a legrosszabbtól tartunk - és mivel jelen van a félelem is, falakat építünk.
Tim Marshall
-
Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a gyerekek a bánatot is hordozzák magukban, és mint minden egyéb érzelmet, ezt is mélyebben, erősebben élik meg; még képlékeny a lelkük, jobban formálható, és úgy szívják magukba a világot, mint a szivacs. A világ pedig nem nézi a kort, megdolgozza a lelket.
Mohamed Mbougar Sarr
-
Olykor rettenetes dolgok történek velünk gyerekként. Olyan dolgok, amik meghatározhatják, hogy kivé válunk, ha akarjuk, ha nem.