Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A gyermekkor spontaneitása, kreativitása és kiszámíthatatlansága rutinokból felépülő létnek adja át a helyét, amely egyre ugyanazt a viselkedést ismételgeti, s önmagunk merev karikatúráivá tesz bennünket.

Norman Doidge
💧 Locsolóversek 🌅 Nyugdíjba vonulás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Milyen furcsa, hogy amíg gyerekek vagyunk, fel akarunk nőni, szinte érezzük a kényszert, hogy megmutassuk a világnak, mire is visszük majd. Aztán amikor már a felnőtt életbe vágunk bele, hiányzik a felelőtlen lét. Borsa Brown
  2. Az ember gyerekként a jövőt éli meg. Pici, túlérzékeny lények, már a ráció alól kiszabadulva. A felnőttkor a múlt. Ami kétszáz éve még jól mûködött, elrontottuk. A felnőttkor már nem ketyeg. Mint egy leállt falióra. Mint egy hatástalanított pokolgép. Az öregkor a jelen. Némi bölcsesség, sok szenvedés. Vörös István
  3. A felnőtté váláshoz elkerülhetetlen, hogy az ember egyszer csak elkezdjen őszinte lenni saját magához. Valahogy a gyermeki léthez tartozik hozzá, hogy játszunk. Mindig mindenféle szerepeket játszunk, amíg kicsik vagyunk, és ebbe nagyon könnyû beleragadni. Szinetár Dóra
  4. Nagyon megváltoztak a dolgok a gyerekkorunk óta, talán nem annyira, mint szerettük volna, de a világ más hely lett. Gyorsabb, hangosabb, magányosabb. A körülöttünk lévő világgal ellentétben mi egyáltalán nem változtunk, nem igazán. A történelem a tükör, és valamennyien csak önmagunk idősebb verziói vagyunk, felnőttnek álcázott gyerekek.
  5. Amennyire szeretünk úgy gondolni magunkra, mint merész és eredeti életet élő emberre, legalább annyira hajlamosak vagyunk egészen fiatalon lemondani a kaland élvezetéről, amint alkalmazkodunk kultúránk gondolkodásra, érzésre és cselekvésre irányuló elvárásaihoz. Egy kulturális rémálomban nevelkedtünk, amely a bátorság helyett az egykedvûséget, eredetiség helyett pedig a behódolást támogatja. Alberto Villoldo
  6. Gyermekként nagyon nehéz elkülöníteni, függetleníteni magunkat a szüléink érzéseitől, gondolkodásmódjától. Felnőttként már könnyebb kívülről ránézni az egykori helyzetekre.
  7. Mi felnőttek sosem emlékszünk a gyermekkorunkra. Csak azt hisszük, hogy emlékszünk rá, és ez még veszélyesebb. A színek élénkebbek, az ég magasabbnak látszik. A gyerekek folyamatosan egyik megdöbbenésből a másikba esnek. Annyira friss és erős benyomások érik őket, hogy az már-már ijesztő. Stephen King
  8. Olykor rettenetes dolgok történek velünk gyerekként. Olyan dolgok, amik meghatározhatják, hogy kivé válunk, ha akarjuk, ha nem.
  9. Egy gyerek hisz benne, hogy bármit megtehet. Csak akkor válunk cinikussá, és állítunk magunk elé korlátokat, amikor idősebbek leszünk. Dynamo
  10. Ahelyett, hogy folyton-folyvást lázasan csinálunk valamit, hagyni kellene, hogy a dolgok történjenek a világgal és velünk. Be kellene engednünk az életünkbe a véletlent és a szabadságot, s hagyni a világot, hogy teremtse önmagát. Meg kellene tanulnunk újra egyszerûen csak lenni, létezni. Tanulnunk kellene a játszó gyerek mély áhítatából és békességéből. Hankiss Elemér
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat