Ugrás a tartalomra
A gyertya nem egy pontra világít, hanem fényt áraszt maga körül. Így kell, hogy a keresztyén ember is mindenkinek, kicsinynek és nagynak egyaránt áldást sugározzon.
Kapcsolódó idézetek
-
Senki nem gyújt gyertyát azért, hogy aztán az ajtó mögé zárja: a fény célja, hogy még több fényt gyûjtsön maga köré, hogy felnyissa a szemeket, hogy megmutassa a körülötte rejtőző csodákat. Senki sem áldozza föl azt, ami számára a legfontosabb: a szeretetet.
Paulo Coelho
-
A gyertya másoknak világít, és önmagát emészti fel! Semmit sem felejtenek el az emberek olyan hamar, mint a jót, amit másoktól kaptak.
Charles Haddon Spurgeon
-
Némely ember olyan, akár a gyertya. Elég, hogy másnak fényt adjon.
James Norbury
-
A szeretetet nem méricskélni kell, annak áradnia kell – mint a fénynek, amiből mindenkinek jut. Kinek több, kinek kevesebb. Aki közelebb áll hozzánk, annak több jut, mert arra többet mosolygunk, de a szeretet nem apad el. Az emberek jók, csak meg kell látni, csak hinni kell abban, hogy jóra fordulnak a dolgok.
-
Meggyújtok egy gyertyát, ami lángra lobbant egy másikat. Az első leég, de az volt a küldetése, hogy életre keltse a következőt. A második gyertya célja, hogy lágyan megvilágítsa az életemet.
Julian Brass
-
A mosollyal az ember fényt gyújthat önmagában. Reménnyel töltheti el a lényét, és ezt a reményt másokra is átsugározhatja.
-
Krisztus emberek iránti szeretete egyetemes. (...) Minden népet, minden fajtát egyaránt szeret. És éppen ezért minden nép egyaránt a szívébe tudja fogadni a hit fényét.
Batka Zoltán
-
Ha az ember nem ragyoghat úgy, mint egy csillag, ragyogjon úgy, mint egy gyertya.
Lucy Maud Montgomery
-
Mi lenne, ha a karácsony a szeretetről szólna?
Ha minden ember szívében egy apró gyertya volna?
Mi lenne, ha meggyújtanánk, s fénye mást elérne?
Mi lenne, ha a fény körül mindenki elférne?
Aranyosi Ervin
-
A szeretet sugározzon mindenüvé. Mert szeretet nélkül nem lehet sem muzsikálni, sem tanítani, sem írni. Szeresse mindenki az övéit, saját népét és értékeit, hogy a másokét is szeretni tudja.