Ugrás a tartalomra
A háborúban minden attól függ, miképp tudjuk a sereg morális erejét fenntartani, mert ha az már fogyóban, akkor a legdicsőbb hadvezér elmetehetsége sem mentheti meg többé a hadsereget a végső bukástól.
Kapcsolódó idézetek
-
A háború sorsát nemcsak a személyes bátorság dönti el, hanem még inkább a hadvezetőség szellemi képessége, a háború borzalmait nemcsak az önfeláldozás, áldozatkészség enyhíti, hanem a tudományos munka.
Grósz Emil
-
Minden háborúban eljön az a pillanat, amikor át kell lépni azt a bizonyos utolsó határvonalat is. Azt a határt, amely különválasztja egymástól mindazt, ami fontos, mindattól, amit a totális háború követel meg. Ha képtelen átlépni ezt a vonalat, a csatának vége, és ő elveszett.
-
Nem az a lényeg, hogy valóban van-e háború, s mivel döntő győzelem úgysem lehetséges, nem is az, hogy a háború jól megy-e vagy rosszul. Csak arra van szükség, hogy háborús állapot legyen.
George Orwell
-
A küzdelem hasznos, az teszi erőssé az embert. Ha naponta szembe tud nézni a halállal, és még úgy is teszi a dolgát, ki tudja, mire képes még, és akinek nincsenek korlátai, azt nehéz legyőzni a csatában.
-
Minden katonanép hatalma azon áll vagy bukik, mennyire sikerül megteremtenie legyőzhetetlenségének mágikus hitét.
Franz Werfel
-
Aki a háborúban birtokai minden pontját oltalmazni akarja, már csak emiatt sem oltalmaz semmit, mivel a harcerő megsemmisül a szétdarabolásával - az erő csak egy pontra állításával lehet hatékony.
Kiss Károly
-
Kétféle vezér létezik a világon (...). A háborús vezérek és a békés vezetők. És ezek teljesen mások. Máshoz kell érteniük. A háborús vezér nem lehet gyenge. A háborús vezérnek meg kell mutatnia, hogy egy-két emberélet nem számít. A csoport túlélése számít. Az számít, hogy mindig mi kerülünk ki győztesként és bármi áron. Nem számít, hogyan csináljuk, hogyan jutunk el a palotába, hogyan győzünk, amíg sikereket érünk el. Csak ez számít.
Charlie Higson
-
Ha belegondolsz abba a pszichológiai folyamatba, ami a harcban az emberi agy mélyén mûködésbe lép, rá kell jönnöd, hogy a háború sikeressége valójában azon múlik, mennyire tudjuk elnyomni az ösztönt, amellyel önmagunkat óvjuk. Olyan ez, mint egy fordított evolúciós folyamat.
-
A háború törvénye kíméletlen. Ha egyáltalán van valami jó a háborúban, akkor az az, hogy a legjobbat és a legrosszabbat hozza ki az emberekből: vannak, akik a törvénynélküliséget arra használják, hogy ártsanak a többieknek, míg mások, amennyire lehet, megpróbálják csökkenteni a szenvedést.
-
A próbatételek és riválisok jelentette kihívások hozzájárulnak növekedésünkhöz és jobbá válásunkhoz. A gonosz hatalma és ereje meghatározza a hős szükséges hatalmát és erejét. Ha a gonosz gyenge lenne, nem lenne semmi, amit le kell győzni - és arra sem lenne szükség, hogy a hős a kiválóság magaslatára emelkedjen.
Jim Kwik