Ugrás a tartalomra
A halál csak kezdet. A feledés később jön. Az ember élete azokkal együtt tûnik el, akik ismerték őt. Az ősszel lehulló falevelek magukkal viszik a színeket, és ami megmarad, a kopár fa, már nem evilágba való.
Kapcsolódó idézetek
-
Az élet fokozatosan megy át a halálba. Először az egész részei halnak meg. Amikor az ember szerettei meghalnak, az ember egy része is meghal.
Kim Stanley Robinson
-
Az öregség és a halál két egymástól teljesen független fogalom, ha valaki öregszik, az még nem jelenti, hogy a halálához közeledik. A halál, csakúgy, mint a szerelem, váratlanul állít be, nem tudhatod, milyen úton érkezik, vagy hogy miért jön egyáltalán. A halál olyan, mint a szerelem, felbukkan és elillan, szélhez vagy szivárványhoz hasonlóan, és ki tudja, mi marad utána, ha egyszer elmegy.
-
Az élet nem más, mint előre nem látható események véletlenszerû szövedéke. A halál pedig viharfelhőként lóg az ember feje fölött, és időnként figyelmeztetés nélkül lecsap belőle a villám, ami csak fájdalmat és szenvedést hoz.
Arnaldur Indridason
-
A halálnak is megvan a maga értelme. Helyet és időt ad az új embereknek. Emlékeket ad, és távolságot. És bizonyos kor után elfáradunk valamennyien. Nem olyan nehéz a halál, mint képzeled.
Szentmihályi Szabó Péter
-
Az idő mindent elsodor, akár tetszik nekünk, akár nem. Az idő mindent maga alá gyûr, és végül nem marad más, mint a sötétség. Néha rátalálunk valakire ebben a sötétségben, aztán újra elveszítjük őket, visszahullanak oda, ahonnan érkeztek.
Stephen King
-
Tudod, mit jelent a halál? Megmondom, mi az. A halál az, amikor az élők elfelejtenek! Hogy milyen volt az illatod, hogy néztél ki, hogy csengett a hangod és a nevetésed! Még ha van is túlvilág, az én halálom az lesz, amikor folytatod az életedet nélkülem, amikor már nem emlékszel a szemem színére vagy arra, milyen hosszú volt a hajam...
J. R. Ward
-
A halál az anyag s nem a lélek pusztulása. (...) A halál az állapotváltozás. A lélek egyedül kezd élni. Mindaddig, amíg a testtől el nem vált, kézzel tapintotta a dolgokat, szemével nézett, fülével hallott, a dolgok lényegét azonban önmagában ismerte.
Mesa Selimovic
-
Beköszönt egy új évszak, egy új év, az élet megy tovább, az emberek elkezdenek felejteni. Néha azért, mert nem tudnak emlékezni, néha pedig azért, mert nem akarnak.
Fredrik Backman
-
Meghal egy ember, de minden megy tovább, még a nap is újra felkel. (...) A halál az élet közepén található, és az élet körbeveszi a halált.
-
Mi értelme a tavasznak, ha hamarosan úgyis újra ősz lesz, és a most még üde virágok elhervadnak? Hogyan is tudtunk volna örülni a rügyező bükkfának, a hazatérő seregélyeknek vagy a napsütésnek? Minden hamarosan megváltozik, és visszájára fordul, és akkor újból sötét lesz, és hideg, és nem lesznek virágok, de még levelek se a fákon. A tavasz csupán azt idézte fel bennünk, hogy nekünk is hamarosan el kell mennünk.
Janne Teller