Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A halál gondolata csak egy módon válhatik termékennyé: az életkedv felszítása által. Az emberek sohsem esznek olyan étvággyal és sohse olyan szerelmes természetûek, mint egy temetés után.

Szász Zoltán
💍 Feleség 🌙 Éjszaka
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az életben csak egyetlen komoly gondolat van: a halál. Nos, nem érdekes-e tanulmányozni, hány módon távozhat el a lélek a testből, és hogy az egyes emberek jellemük, vérmérsékletük, sőt országuk szokásai szerint miképpen teszik meg azt a végső utat, amely a létből a nemlétbe vezet? Annyit mondhatok: minél több embert látunk meghalni, annál könnyebben nyugszunk bele a halál gondolatába. Nézetem szerint a halál egyébként is csak testi büntetés, de nem valódi bûnhődés. Alexandre Dumas
  2. Mivel az ember egyedülálló módon képes belegondolni a saját halálába, kellően fél is tőle. Azzal próbáltunk enyhíteni ezen a félelmen, hogy gondolatban megalkottuk a halál utáni életet. Desmond Morris
  3. Teljesen lehetetlen egy szenvedélyt érveléssel megölni. Megölni úgy lehet, hogy szabadjára engedjük kedvezőtlen és elcsüggesztő körülmények közt, úgy, hogy lassanként lehetetlennek és visszataszítónak érezze ezt az állapotot. Henry Louis Mencken
  4. A halál gondolatának végig kellene kísérnie minden ember életét, ez azonban túlságosan nagy stressz lenne az emberi elmének. Kénytelenek vagyunk úgy élni az életünket, mintha halhatatlanok lennénk.
  5. Lehet, hogy szerinted nem egészséges a halálra gondolni, csak elrontja az ember kedvét, reménytelenséggel tölti el, árt a vérkeringésnek, de mi úgy tartjuk, hogy az embernek szó szerint halottnak kell lennie ahhoz, hogy ne gondoljon a halálra. Jón Kalman Stefánsson
  6. A halál, azt mondják, az embert gondolattá alakítja.
  7. A halált teljesen feldolgozni nem lehet, csak egy idő után elfogadni, hogy a szeretteink már nincsenek velünk. Nekik már csak jobb. Ha ezzel a mentalitással azonosulunk, akkor ez nagyban megkönnyítheti a gyász feldolgozását. Kováts Laura Rozália
  8. Gyakran mondják, hogy éppen a halál és létezésünk rövidsége ad értelmet az életnek. Én ezt inkább úgy látom, hogy csak a halál tragédiáját próbálják utólagosan megideologizálni. Egy szeretett ember elvesztése szó szerint megfoszt bennünket önmagunk egy részétől: azok az agyi mintázatok, amik a vele való kapcsolódásra és örömre hangolódtak, most hiányt, ürességet és fájdalmat hoznak. A halál mindazt elveszi tőlünk, ami az élet értelmét adja: a készségeket, a tapasztalatokat, az emlékeket és a kapcsolatokat. Megakadályozza, hogy továbbra is átéljük azokat a felemelő pillanatokat, amik meghatároznak bennünket - az alkotást, a szeretet kifejezését, a közös nevetést. Ray Kurzweil
  9. Ha nem akarsz érezni, az élet olyannak tûnik, mint egy álom. De ha látod a halált, látod a valóságban, akkor a róla való álmodozás nevetségessé válik.
  10. A halál ugyanolyan természetes része az életnek, mint az evés vagy az alvás; csak abban különbözik az utóbbitól, hogy belőle nincsen fölébredés.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat