A halál mindig izgalmas, mindig rádöbbenti az embert, hogy mennyire élő és eleven, hogy mennyire sebezhető, s hogy mekkora mázlista volt, mert mindeddig megúszta; de ha valaki olyan hal meg, aki közel áll hozzánk, az kiváló ürügy arra, hogy az ember egy időre kiforduljon önmagából, és olyasmit tegyen, ami egyébként megbocsáthatatlan lenne. Micsoda élvezet igazán ocsmány módon viselkedni, miközben az ember csak úgy fürdik a nagy együttérzésben!

Kapcsolódó idézetek

1. A halál figyelemre méltó dolog. Az emberek úgy élik az életüket, mintha nem létezne, és mégis, talán a halál az egyik legfőbb ok az életre. Néhányunknak annyira erősen benne van a tudatában, hogy dühössé és makaccsá válunk tőle. Néhányunknak szüksége van az állandó jelenlétére, hogy láthassuk, mi az ellentéte. Megint másokat annyira lefoglal, hogy már jóval azelőtt ott ülnek a váróteremben, mint hogy bejelentette volna érkezését. Félünk tőle, és mégis, a legtöbben leginkább attól félünk, hogy valaki mást ragad el, nem minket. Mert a halállal kapcsolatos legnagyobb félelmünk az, hogy elmegy mellettünk. És ott hagy minket magányosan. Fredrik Backman
2. A halál olyan, mint valami rejtélyes dolog, egy folyamatos kérdés, ami még a legboldogabb napjainkban is foglalkoztatja gondolatainkat. Ha végül úgyis meg kell halnunk, akkor mi értelme van az életnek? Minden embert ez a kérdés foglalkoztat, erre keres választ. (...) És ha meg is találjuk rá a választ, az még nem jelenti, hogy valaminek a birtokában vagyunk, hanem azt, hogy attól kezdve szabadon élhetünk. Susanna Tamaro
3. A halál mindig fájdalmas, felkavaró és megdöbbentő, még akkor is, ha számítunk rá, akkor is, ha tudjuk, hogy mindenki számára a legjobb megoldást kínálja a gyötrelmek megrövidítésével. És akkor is, ha tudjuk, hogy a halál nem egyéb, mint változás a lét forgatagában. Születünk és elmegyünk.
4. A halál olyan tény, amellyel mindnyájunknak szembe kell néznünk. Jöhet egy hosszú élet végén; de hirtelen elragadhat fiatal és erős embereket is. A halál elkerülhetelen. Mihelyt megszülettünk, elkezdünk feléje haladni. Nem annyira az a fontos, hogy mikor halunk meg, hanem az, hogy hogyan.
5. A halál abszurditása, a halál tökéletes értelmetlensége csak akkor győzhető le, ha van valami az ember létezésén túl. Valami, ami az egyéni élet elkerülhetetlen végessége, megtörése, megsemmisülése ellenére is értelmessé teszi ezt az életet. Egy tágabb keret, amelyen belül értelme, célja, feladata, haszna van a véges emberi életnek. Hankiss Elemér
6. Furcsa az emberi természet. Amíg valaki él, addig nem törődnek vele, vagy megszólják. De ha haldoklik vagy ha meghalt, egyszerre tudomást vesznek róla és dicsérni kezdik. A halál egy időre glóriát von a legszegényebb ember feje köré is. A halálával sok ember eléri azt, amit az élet sohase adott meg neki.
7. Semmi se természetesebb, mint a halál, és mégis, a halál, ha szemtől szembe állunk vele, mintha valami kábultságot keltő ütést mérne ránk. Hiába látjuk előre, abban a nagy pillanatban, amikor csakugyan megjelenik előttünk, fagyos lehelete átjárja, feldúlja, összeborzongatja, megreszketteti minden idegünket, eltompítja érzékeinket, lesújtja egész gondolkozásunkat. Megjelenésében van valami, ami szívünknek örökre megérthetetlen; valami borzalmasan leverő, süketítő, butító. Ambrus Zoltán
8. A halál néha természetes jelenség, könyörületes, mert véget vet a szenvedésnek. De túl gyakran előfordul, hogy orgyilkosként tör ránk, tele értelmetlen kegyetlenséggel, az együttérzés minden nyoma nélkül. Stephen King
9. Lehet keserûen vagy lemondóan gondolni a halálra, és minden lehetséges intézkedést megtenni annak későbbre halasztására. Vagy, ami reálisabb, gondolhatunk az életre úgy is, mint a személyes nemlét örökkévalóságának megszakítására, és megragadhatjuk, mint egy röpke ideig adott lehetőséget arra, hogy kölcsönhatásba lépjünk a minket körülvevő élő, mindig meglepő világgal és megfigyeljük. Barbara Ehrenreich
10. Az ember nemcsak azzal felel, ha meghal. Ez jó felelet. De felel azzal is, ha túlél valamit. (...) Túlélni valakit, akit olyan nagyon szerettünk, hogy ölni is tudtunk volna érette, túlélni valakit, akihez olyan közünk volt, hogy majdnem belehaltunk, ez egyike az élet titokzatos és minősíthetetlen bûntényeinek. Márai Sándor