Ugrás a tartalomra
A halottnak jó, neki nincsenek gondjai, nem üvölt a lelkét marcangoló kíntól, mert a lelke már messze jár. Viszont, aki túlélt egy háborút, és úgy istenesen benne volt a közepében, az az egész életében viseli a terhet. Mert hiába beszélik be az embernek, hogy igaz ügyért harcol, ha egyszer rádöbben: ott a másik oldalon is ugyanolyan vétlen áldozatok vannak, mint ő maga.
Kapcsolódó idézetek
-
A háború lelkileg is képes megölni az embert, és az ilyenfajta halál sokkal rosszabb, mert ha túléli, élete végéig szenved a traumától. A halál gyors, tiszta, lezárja azonnal az életet, de a lelki halál teljesen más.
-
A háború az háború, és meghal benne, akinek meg kell halnia. Az ember sorsa előre megíratott, legyen az illető örömre vagy szenvedésre kárhoztatva.
Pablo Escobar
-
Meghalni könnyû. A halottak békére lelnek. De az igazi hősök azok, akik tovább küzdenek.
-
Azt mondják, a háborúban elesettek hősök. Ugyan miféle célért halnak meg? Hiszen a másik oldalon állókról is ezt hirdetik, ők is ugyanazokért az elvekért halnak meg. Istenem, pedig micsoda érték minden egyes élet!
-
A küzdelem hasznos, az teszi erőssé az embert. Ha naponta szembe tud nézni a halállal, és még úgy is teszi a dolgát, ki tudja, mire képes még, és akinek nincsenek korlátai, azt nehéz legyőzni a csatában.
-
Aki volt háborúban, már nem is igen tudja, mi az, hogy halott. És egy halott ember nekünk csak akkor jelent valamit, ha láttuk, mint halottat, százmillió holttest, ha széthinted a történelemben, a képzelet füstje csupán.
Albert Camus
-
Van, aki a túlzott bántás hatására nem bírja tovább, és egyszerûen összeomlik, feladja. Mások, bár nincsenek sokan, valami oknál fogva mindig legyőzhetetlenek lesznek. Háborúban és békében is találkozhatunk velük. Rettenthetetlen a lelkületük, és sem a fájdalom, sem a kínzás, sem a halál fenyegetése nem töri meg őket.
-
Azt szokás mondani, hogy a halottakról jót vagy semmit. Szerintem ez ostobaság. Az igazság mindig igazság marad. Mindent egybevetve akkor már jobb, ha az ember az élőkről fogja be a száját. Õket esetleg megsértheti az ember. A halottak túl vannak ezen. De a zûr, amit okoztak, túlélheti őket.
Agatha Christie
-
Vannak, akik minden erejüket megfeszítve túlélik a túlélhetetlent és bölcsen mesélnek az útról, amit bejártak. Lesznek, akik ugyanazt az utat járják be, de nem tudják szavakba önteni és csendesen élnek. És vannak, akik az alkotásba temetkeznek, hogy feldolgozzák a múltat és egy szebb jelent rajzolhassanak a jövő számára. Mert mindenki a maga módján dolgozza fel azt a fájdalmat, azt a terhet, amit az élet rászabott. És a feldolgozáshoz mindenkinek joga van. Joga van megélni és átélni a fájdalmat, az utat ítélkezés, bírálat és kritika nélkül. Így ha legközelebb úgy érzed, bírálnod kellene vagy irigyelni a másik életét, jusson eszedbe, valószínûleg nem akarod bejárni azt az utat, amit ők megtettek, miközben sziklaszilárdan állnak az élettel szemben. Az életért.
-
A háború törvénye kíméletlen. Ha egyáltalán van valami jó a háborúban, akkor az az, hogy a legjobbat és a legrosszabbat hozza ki az emberekből: vannak, akik a törvénynélküliséget arra használják, hogy ártsanak a többieknek, míg mások, amennyire lehet, megpróbálják csökkenteni a szenvedést.