Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A hang, ami mégiscsak alakja, külső formája a közlésnek, a legbensőbbet árulja el. Gyakran olyasmit is, ami ellentmond a szavak tartalmának, azt leleplezi, vagy még túl is szárnyalja a közlés erejében, mi több, fölöslegessé teszi a szót.

🔮 Jövőkép 👨‍👩‍👧 Örökbefogadás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A hang nem beszédre való. Az ember szívével és gondolataival fejezi ki magát. Ha a beszédet fecsegésre használjuk, szétszórjuk magunkat apró-cseprő, felületes társalgásokban. A hang éneklésre, ünneplésre, gyógyításra szolgál, és csak arra méltó.
  2. A szavak és kimondásuk különleges jelentőségû. Elképzelhető, hogy kevés szó hangzik el, sok hallgatással, szünetekkel megszakítva. Máskor áradnak a mondatok, mégsem érik el a céljukat, mert túlságosan kuszák.
  3. A nyelv titokzatos dolog. Nemcsak a beszéd, a szó közöl, többet mond olykor a szem, egy félbehagyott kézmozdulat. Pilinszky János
  4. Az emberek általában túlzott jelentőséget tulajdonítanak a szavaknak. Rabjai annak a téveszmének, hogy a beszéd nagy eredményeket hozhat. Pedig a valóságban a szavak szükségképpen leggyöngébb pontjai minden érvelésnek. Hiszen csak homályosan közvetítik a mögöttük háborgó nagy indulatokat és vágyakat. Csak amikor a fecsegő nyelv elhallgat, akkor fülel a szív. Theodore Dreiser
  5. A csendnek olykor gyönyörû a hangja. Hallgatni mindazt, amit nem hallunk, csak érzünk. (...) Mert akinek nincs hallása, annak a szemei, a mosolya minden elárul, az ölelése erőt adhat. A csend hangja csodákra képes, mert akkor töri meg a szó, a hang, amikor a legfontosabb.
  6. A szó hitelét a hang adja meg. Richard Wagner
  7. A szavak sokszor csak arra valók, hogy leplezzék a beszélő szándékát, és félrevezessék azt, akihez eljutnak. Komoly kihallgatói tapasztalat kell ahhoz, hogy valaki meghallja a szavakon túli valódi jelentést.
  8. Ha van mit mondanod, de hallgatásra kényszerítenek, belül mondd ki; az ilyen hallgatás átsugárzik. Az is észreveszi, aki kiáltozásra is kész, hogy elhallgattasson. Õ fog megcsöndesedni, s elakad lehengerlő mondata közepén. Akkor nyugodtan pillants rá, kicsit hosszasabban. Érteni fogja, mit nem mondtál ki. Akinek beszédes a hallgatása, annak a szava rövid lesz, de hiteles. Halk, de határozott. Komoly, mégis derûs. Vonzani fog, anélkül, hogy akarná. Világol a mind sötétebb világban. Vasadi Péter
  9. Minden tud csalni, de a hang színe, az nem... Az őszinte és leleplez minden érzést. Móricz Zsigmond
  10. Beszélgetnie kell. Sokat. Aki sokat beszél, előbb-utóbb kimondja az igazságot, vagy kimond egy hazugságot, amellyel elárulja magát. Agatha Christie
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat