Ugrás a tartalomra
A hatalmon lévőknek muszáj foglalkozniuk azzal, hogy mások mit gondolnak róluk - tehát a parancsokat osztók teljesen ki vannak szolgáltatva azoknak, akiknek a parancs szól.
Kapcsolódó idézetek
-
Mindenképpen szükség van egy döntéshozóra, akire a többiek felnéznek és akit követnek. Ám ez nem azt jelenti, hogy ő dönt egy személyben mindenről - a többieknek is érezniük kell, hogy részesei a döntési folyamatoknak.
Ed Catmull
-
Akik utasítások osztogatására vállalkoznak, minden bizonnyal eszesebbeknek tartják magukat azoknál, kiknek utasításokat adnak; ha azután a legcsekélyebb dologban tévednek, megrovásra méltók.
René Descartes
-
A hatalmon lévőknek megvan a tudásuk, de nincsenek tisztában azzal, mi kell ahhoz, hogy mindenki másnál nagyobb hatalomra törjenek. És hogy mi kell hozzá? Elsőként szerezni meg a tudást.
-
Néha az is megnyugvással tölti el az embert, ha nem hallgatnak rá. A hatalom felelősséggel jár.
Iain Menzies Banks
-
Azért adunk bizonyos emberek kezébe hatalmat, hogy magasabb szinten képviseljék az érdekeinket. Ezeknek az embereknek sokkal nagyobb cselekvési lehetőségeik vannak, mint nekünk, és ennek megfelelően a felelősségük is nagyobb. Erre néha emlékeztetni kell őket.
Frank Schätzing
-
Hogy kinek van igaza, a hatalom dönti el. A hatalom nálam van: nekem van igazam.
-
A hatalom egyfajta uralkodási forma. Akiknél van, azt hiszik, örökbe kapták.
-
A világ mindig tisztán két részre oszlik: azokra, akik megmondják a többieknek, hogy mit kell tenniük, és azokra, akik megteszik azt, amit mondanak nekik.
Terry Pratchett
-
Ahol férfiak és nők dolgoznak egymás mellett, ahol vannak, akik hatalmi pozícióban vannak és mások pedig beosztottak, ott a kiszolgáltatottság mindig jelen van. A vezető felelőssége és emberi nagyságának bizonyítéka, hogy hogyan kezel egy ilyen alá-fölérendeltségi viszonyt.
Udvaros Dorottya
-
És most már azt is tudom, hogy aki okosabb és elszántabb, az uralkodik rajtuk! Aki mindent mer, annak van igaza előttük! Aki mindent félrerúg, az a törvényhozójuk, aki a legtöbbet mer, annak az igaza a legerősebb. Így volt öröktől fogva, és így lesz mindig!
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij