Ugrás a tartalomra
Azért adunk bizonyos emberek kezébe hatalmat, hogy magasabb szinten képviseljék az érdekeinket. Ezeknek az embereknek sokkal nagyobb cselekvési lehetőségeik vannak, mint nekünk, és ennek megfelelően a felelősségük is nagyobb. Erre néha emlékeztetni kell őket.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberek kibeszélik egymást, így felsőbbrendûnek tûnünk, mintha irányítanánk. És olyankor egyesekből a dolgok ismerete törődést vált ki.
-
A hatalom embereinek célja elhitetni velünk, hogy a status quo fenntartása a mi érdekünk. A mi célunk pedig az, hogy a hatalom emberei rettegjenek. Ki kell kényszeríteni, hogy megosszák velünk, ami az övék - a hatalmat, a tőkét, a természeti erőforrások feletti uralmat.
Nadya Tolokonnikova
-
A hatalom és annak primér következményei (...). Ez mozgat minket. A mások feletti hatalom jelenti számunkra az izgalmak izgalmát. Bálványozzuk a politikusokat, mert olyan nagy a hatalmuk, ajnározzuk a neves személyiségeket, mert életüket jobban áthatja a hatalom, mint a miénket. Akik erősek közülünk, azok megragadják a hatalmat, a gyengék pedig lelkesen feláldozzák magukat az erősek hatalma érdekében.
Dean Ray Koontz
-
Sokféle szerepet játszunk. Van, amelyik szórakoztat, és van, amelyiket azért játszunk, mert mások elvárják tőlünk. Legtöbbször azért, hogy védjük magunkat.
Ingmar Bergman
-
Az emberek hatalma sokkal nagyobb, mint a hatalomban lévő embereké.
Bono
-
Néha az is megnyugvással tölti el az embert, ha nem hallgatnak rá. A hatalom felelősséggel jár.
Iain Menzies Banks
-
A nagy hatalom nagy felelősséggel jár. Miért? Mert a hatalom illúzió. A vágy, hogy engedjünk neki, gyengeséget jelent, az ego dolga. És az a helyzet, hogy valójában, mikor hatalmad van, csak a kötél a tiéd, amivel felkötheted magad.
-
Az ember soha nem lehet elég óvatos, amikor hatalmat ad mások kezébe. Egyesek nem olyan gondosak, mint lenniük kellene.
Stephenie Meyer
-
Valahányszor tanúi vagyunk a politikusok túlkapásainak, a rendőri hatalommal való visszaélésnek, vagy akár a vagyonos elitek informális uralmának az életünk fölött, eszünkbe juthat, hogy jobb és élhetőbb lenne a társadalom, ha az nem a hatalmasok és alávetettek, urak és szolgák logikájára épülne.
-
Az emberek védelmét az államra ruházták, egy olyan intézményre, amely emberekből áll, akik esendőek és elfogultak, így a minket hivatott rendszer néha kudarcot vall. Néha viszont még nagyobb rendszerek, a sors vagy a körülmények folytán kerülünk nehéz helyzetekbe, kemény döntéseket kell hoznunk, amiket más nem érthet meg. Néha épp mi nem értjük, hogy mások mit miért tettek, vagy miért nekünk kell megfizetni mások cselekedeteiért. Sokszor nem tudunk megbirkózni az élet zûrzavarával. Gyakran nem lehet felkészülni a sokkokra és csapásokra, de ha hátat fordítunk a dolgoknak, amikkel túl nehéz a szembenézés, az határozza meg az életünket, amit el akarunk kerülni.