Ugrás a tartalomra
A házasság célja, hogy egységet alkossunk. "Jóban, rosszban" együtt kívánjuk leélni az életünket. Ez azt is jelenti, hogy megosztjuk a jövedelmünket, és együtt határozzuk meg, hogyan kívánjuk felhasználni a pénzünket. Természetesen az adósságaink is közösek lesznek, és mindketten felelősek leszünk azért, hogy visszafizessük őket, ahogyan a megtakarításaink is közösek. Ha nem állunk készen a közös kasszára, akkor nem állunk készen a házasságra.
Kapcsolódó idézetek
-
Egy jó világban a házasság kölcsönös egymásra utaltságot jelent, azt, hogy a felek megosztják egymással az életüket, szeretik egymást és megelégednek egymás társaságával. Egy kevésbé jó világban viszont puszta túlélést.
Nora Roberts
-
A házasság egy életre szóló szövetség. Életszövetség. Arra szövetkeztek, hogy nagyszerû életetek lesz, együtt egyszerûbben megoldjátok a gondokat, együtt nagyobb eredményeket értek el, együtt nagyszerûbb élményetek lesz, kölcsönösen támogatjátok egymást, hogy megvalósítsátok a céljaitokat.
Marie Clarence
-
A házasság nem csak egy papír, hanem szoros szövetség két ember között, ami problémákkal is jár, ezt pedig meg kell oldaniuk a feleknek. Persze ez nem jelenti azt, hogy mindig sikerül, de törekedni kell a megoldásra. Ha sikerrel járunk, akkor a kapcsolat erősebb lesz, ha pedig nem, akkor véget kell vetni neki az összeférhetetlenség, a kompromisszum hiánya miatt.
-
Régebben a házasság célja a társaság biztosítása, a családi élet fenntartása, a gazdasági támogatás, a társadalmi elfogadottság volt. Aztán romantikus vágyakat hoztunk be, a házassággal együtt járt a szeretet, az érzelmek és a valakihez tartozás. És ma már a házasság - de értem ezalatt az összes hosszú távú elkötelezett kapcsolatot - az identitáskeresésről szól: olyan párt keresünk, aki segít nekünk önmagunk legjobb változatává válni.
Esther Perel
-
A házasság egy életre szól, és ezt jelenti az elkötelezettség. Jóban-rosszban és tudomásul véve, hogy a házasság nem mindig pezsgőről és rózsákról szól. Minden rossz elmúlik, a szerelem, az igaz szerelem azt jelenti, hogy túléljük a viharokat és erősebben kerülünk ki belőlük.
-
A házasság mélységes szeretetről, egymásrautaltságról, elfogadásról, gondoskodásról, közös akaratról, megnyugvásról és önzésről is szól. Az is hozzátartozik, hogy megtanulom a másik szokásait, elviselem, ha morcos, segítek a fájdalmán, örülök a sikereinek, ott vagyok, amikor kell; minden apró kis hasztalannak tûnő pillanatban részévé válok az életének, egészen addig, amíg engedi, vagy ameddig nekem is jó.
-
A házasság két szerető szívnek arra való egyesülése, hogy elébb megunják, majd meggyûlöljék s végezetre agyonkínozzák egymást. A cél nem mindig ez, az eredmény majd mindig.
Ignotus
-
A házasságnak nem kellemesnek, hanem boldognak kell lennie. Valami, amire vágysz. Aminek jó a részese lenni.
-
Nem akarok összeházasodni veled, és együtt élni sem, mert... mert... nekünk nem ilyen a kapcsolatunk. A házasságnak érzelmekről kellene szólnia, arról, hogy együtt akarunk lenni szabad akaratunkból. Nem pedig arról, hogy teljesítünk valamiféle kötelességet, mert úgy hozták a körülmények.
-
A házasságban mindkét félnek arra kell törekednie, hogy a társa javát tartsa szem előtt. Ám ha nincs meg az egyensúly, és egyikük mindent belead, míg a másik csak kiveszi belőle a magáét, akkor bizony baj van.